Finiséhez közeledik Újvidéken az EKF-év. Nem görcsölnek rajta, hogy viszonylag visszhangtalan az egész. Az se zavarja őket, hogy úton-útfélen építkeznek, még Újvidék főterének egyik oldalát is lezárták, feltúrták. A sugárutat is éppen most aszfaltozták. Mikor máskor, mint az EKF idején?
Nagy képregény-kiállítással és konferenciával zárják a programsort, amit a népvándorlásról tartott tanácskozással nyitottak meg a tavasszal. De azok az átalakított gyárépületek, amiket felújítottak az EKF pénzéből, jók, világszínvonalon dolgoznak az építészeik. Különben is ez a trend Európa-szerte, hogy az üresen álló, lepukkant helyeket átadják a kreatívoknak, akik aztán felturbózzák a környezetet, új dolgokba kezdenek, felkeltik az ott élők kíváncsiságát.
Újvidék 18. századi, Almásnak nevezett városrészében átépítették a selyemgyárat (Svilara). Kis kreatív ház (kulturna stanica) lett belőle, előtte hangulatos térrel, ahol a környékbeli gyerekek fociznak, az öregek a padokon üldögélnek. A Duna-parton az egykori vasgyárból is felújítottak néhány épületet, ezek lettek a Fabrika (gyár), Radionica (műhely) stb. nevű műintézmények, szintén programhelyszínek. De maradt itt még több romos raktár, csarnok; emelődaruk, téglarakások között nézelődünk. A limáni fiatalok nem igazán örülnek ennek a nagy renoválásnak, mert jó kis romkocsmák voltak itt az egyetemi negyed szélén, azoknak most annyi.
A kultúra régi motorosai is legyintenek az EKF hallatán: cirkusz, pénzlenyúlás – állítják. Tényleg feltűnő, hogy a szervezők nagyjából kihagyták a kortárs helybelieket, pedig a szlogenek éppen arról szólnak, hogy a helyi kultúrát akarják bemutatni, támogatni. Igaz, az a vízió is benne van, hogy „új programokat, új tereket az új embereknek”. Gondolom, a fiataloknak. Az újvidéki pályázat „a hidak megújítása” szlogennel nyert. Ennek nem csak filozófiai, hanem gyakorlati értelme is van ebben a városban, mert ha még emlékeznek rá, a balkáni háború vége felé a NATO lebombázta az újvidéki Duna-hidakat. Itt tényleg új hidakat kellett építeni.
A programcímek, szlogenek egyébként hangzatosak. „Másik? Európa” ez az utolsó nagy műsorív címe, ezzel a felirattal lobogtatja a sárga zászlókat a szél most városszerte. „Képregényváros” „A Neventől Batmanig” ezek a mostani kiállítás címei. Ez is stimmel, mert Szerbiában, de az egész volt Jugoszlávia területén nagy kultusza van a képregénynek. Sok jó rajzoló nőtt fel itt, nyilván azért is, mert nem volt napilap, amelyik ne közölt volna képregényt, a kiadók füzetek formájában is öntötték a piacra őket. A képregény a kilencedik művészeti ág címmel nagy esztétikai tanulmányok születtek. Most mindez látható október 30-ig Újvidéken multimediális kiállítás formájában összefoglalva: A képregény aranykora, Zoran Stefanović rendezésében.
Nem csak a populáris műfajnak, de a modern klasszikus szerb festőnek, Sava Šumanovićnak is rendeztek nagy retrospektív kiállítást, ami december 4-éig tart a Pavle Beljanski-gyűjteményben. Korábban neves képzőművésznőknek kínáltak kiállítási alkalmat, voltak koncertek, környezetvédelmi események is százával, dizájn- és divathét a Spensen.
Bár érzésem szerint viszonylag visszhangtalan Újvidék eseménysorozata – a szervezők statisztikája mást mutat. Már májusban megdőlt a városba látogatók számának és az itt töltött éjszakáknak a 20 éves rekordja. Az EKF vagy – ahogyan szerbül rövidítik – az EPK (Evropska Prestonica Kulture) teljesítette a feladatát.
Vezető kép: Másik? Európa. A szlogeneket jól kitalálták. Fotók: a szerző
