Szarajevót, a bosnyák főváros harminc évvel ezelőtt, április 6-án kezdődött ostromát nem csak az azóta felnőtt generációk felejtették el, de a politikusok is, amikor azt mondják, hogy az ukrajnaihoz fogható véres háború nem volt 1945 óta Európában. De volt. A Balkánon.
Civiliket gyilkolni háborús bűntett. A bucsai mészárlás felrázta a nemzetközi nyilvánosság lankadó figyelmét. De ne legyenek illúzióink, az elhúzódó orosz „különleges katonai műveletre”, ami Ukrajnát sújtja, ugyanúgy rá fog unni az internet népe, mint ahogyan annak idején a szerb csapatok által bekerített Szarajevó három és fél évig tartó ostromába is belefáradt.
Mi az oka, hogy a két népirtást ennyire különbözően kezelik?
Ahogy Líbiát, Libanont, Közép-Afrikát, Kambodzsát is elfelejtette a világ, úgy a balkáni háborút sem igen emlegetik már. A Guardian egykori boszniai haditudósítója, Ed Vulliamy kolumnás cikkben emlékeztet a hasonlóságokra a mostani és a harminc évvel ezelőtti háború között. Ugyanakkor felteszi a kérdést, mi az oka, hogy a két népirtást ennyire különbözőképpen kezeli a nemzetközi közvélemény?
Vulliamy cikkéből a jutarnji.hr horvát hírportál közvetítésével közlünk részleteket:
„Pontosan harminc évvel ezelőtt hasonló bűntett történt Bosznia-Hercegovinában. Április 6-án és 7-én, amikor az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió elismerték az újonnan létrejött Bosznia-Hercegovinát, a szerb tüzérség Oroszország támogatásával tüzet nyitott a bosnyák fővárosra, Szarajevóra. Elindítva ezzel a legszörnyűbb öldöklést a német Harmadik Birodalom óta. Imádkozzunk, hogy Ukrajna ne vegye el ezt a borzalmas titulust tőle – ha már át nem vette.
Vannak azonban zavarba ejtő különbségek. Amíg ma a nyugatiak többsége joggal felsorakozik Ukrajna mellett, a boszniai muszlimánok és horvát katolikusok ellen elkövetett erőszakhullám zavarodott reakciót váltott ki, érzéketlenül fogadták. Az úgynevezett nemzetközi közösség békíteni akart inkább és talán még támogatta is a boszniai szerb agresszort. Nagy-Britanniában ebben olyan személyiségek jártak elöl, akiket ma a konzervatív párt nagyjai között emlegetnek: John Major, Douglas Hurd, Malcolm Rifkind – a baloldali értelmiséggel összefogva.”
Bosznia miért nem fontos?
„Amíg a Nyugat most segít felfegyverezni az ukrán ellenállást, annak idején fegyverszállítási embargóval sújtotta az újonnan létrejövő bosnyák partizán alakulatokat, nagy katonai előnyt hagyva ezzel az agresszornak. Amíg az ukrajnai rémálom három hét alatt döntésre bírja a Nyugatot, az Boszniában három évig elhúzódott.
1992 tavaszán Szarajevót ostromgyűrűbe fogták, mindössze nyolc évvel azután, hogy a téli olimpiai játékok házigazdája volt. Kelet-Bosznia szinte minden muszlim lakosát megölték vagy elűzték, a nőket megerőszakolták és táborokba zárták. Felgyújtották a falvakat és a dzsámikat vagy az ENSZ által szigorúan kijelölt övezetekbe zárták. A független ITN televíziós hálózattal 1992 augusztusában olyan koncentrációs táborra bukkantunk, amelyben muszlim és katolikus foglyokat ezerszámra öltek meg, kínoztak és erőszakoltak meg az év májusától.
Három véres évvel később, 1995 júliusában öt nap alatt nyolcezer fiúgyereket és férfit öltek meg, az ENSZ által »védelmezett« Srebrenica eleste után. Ennek a népirtásnak az áldozatait azok az ENSZ-katonák adták gyilkosaik kezére, akiknek garantálniuk kellett volna a biztonságukat.
A boszniai történet nem befejezett múlt. Slatko Mujagić, az egyik fogolytábor túlélője más balkáni békeharcosokkal együtt nyílt levélben hívja fel a figyelmet a feszültségekre, amelyeket Szerbia és a boszniai szerbek orosz szövetségesei keltenek, azok, akik a boszniai szerbek »Donyeck medencéjét« szeretnék most elcsatolni Boszniától.”
Ha jött volna a támogatás, a háborút el lehetett volna fojtani
A Guardian egykori boszniai haditudósítója, Ed Vulliamy felteszi a kérdést, miért nem fontos Bosznia a világnak annyira, amennyire Ukrajna joggal fontos? „A londoni kék-sárgán hullámzó tömegben múlt szombaton megrázó volt arra gondolni, milyen kevesen tüntettek harminc évvel ezelőtt Bosznia mellett (amelynek szintén kék-sárga a zászlaja). Ha csak egytizedét kapja Bosznia a nemzetközi támogatásnak és egyhuszadát a fegyvereknek, a háborút el lehetett volna fojtani. Megmenekültek volna emberek százezrei, emberek millióinak otthonai és három év az életünkből – állítja Damir Šagolj, a bosnyák hadsereg egykori vezetője, Pulitzer-díjas fotós és a Warm (War, Art, Resistance, Memory) alapítvány vezetője.”
A százezer halott és a kétmillió kitelepített hontalan nagyrészt jugoszláv muszlim. Közülük sokan úgy gondolják, éppen azért reagált így velük kapcsolatban a Nyugat, ahogy reagált, mert „muszlimok”. De sok horvát katolikus is áldozatul esett például a kelet-horvátországi Vukovár 87 napos ostromában, amikor a várost a Jugoszláv Néphadsereg és különféle szerb paramilitáris erők támadták. Vukovárral kapcsolatban hasonlóan tartózkodó volt a Nyugat álláspontja.
Putyintól jobban félnek, mint Miloševićtől
„Lehet, hogy Ukrajnát azért támogatja sokkal inkább a Nyugat, mert Putyinnak atomfegyvere van, amivel fenyegeti a világot. Slobodan Milošević egykori szerb elnöknek nem volt. Pedig minden haditudósító és katonai elemző tudta, hogy ha két napig bombázta volna a NATO a megfelelő állásokat, véget lehetett volna vetni a népirtásnak, ahogyan 1995-ben ez be is következett. A szerb erők kapituláltak.” A Guardian haditudósítója nem tér ki rá, de muszáj megjegyezni, hogy enyhén szólva furcsán megválogatott célpontokat bombázott a NATO Újvidéken és Belgrádban.
A cikkíró szerint előfordulhat, hogy a világot sokkolta Bosznia sokfélesége, hogy komplikált ország, Ukrajna egyszerűbbnek tűnik, vagy csak nagyobb területre vannak szétszórva rajta az ott élő különféle népek. Ám ami azt illeti, nyugodtan fel lehet cserélni, Kijev helyett mondhatunk Szarajevót és fordítva, Mariupol helyett Srebrenicát vagy Goraždét.
Hogyan kaphatott Peter Handke Nobel-díjat?
– Illene válasszal befejezni a cikket – zárja sorait a Guardian haditudósítója, de beismeri, hogy nem tudja a válaszokat. Nem tudja, miért asszisztálhattak az erőszaknak a nyugatiak a Balkánon, hogyan kaphatott Peter Handke Nobel-díjat 2019-ben, miután a Nagy-Szerbia-projektet dicsőítette és gyászbeszédet mondott a háborús bűnös Slobodan Milošević temetésén? És hogyan foghatott kezet állítólag Olga Tokarczuk liberális feminista írónő Handkéval, miközben kint síró muszlimán anyák és özvegyek tüntettek?
Miért nem volt fontos Bosznia a Nyugatnak, ahogyan Ukrajnát joggal annak tartják? Ez a kérdés annál inkább izgatja a Guardian haditudósítóját, minél világosabban látja, hogy a történelem ismétli önmagát.
Fotó: portfolio.hu