Mi köti össze Rómát, Hongkongot, Barcelonát, Floridát, Berlint és a Balaton-felvidéket? A vaddisznó-invázió. Fényes nappal csoportokban járják az utcákat. Noha a védekezés egyelőre ellenük eredménytelen, annak módja végletesen megosztja az embereket, közmegegyezés egyhamar nem várható.
Nekünk véget ért, a vaddisznóknak az elmúlt éjjel kezdődött az ünnep, amikor a roskadásig tömött kukákat sorra feldöntötték Balatonalmádi utcáin. Jókat lakmároztak a karácsonyi maradékokból. Lehet, hogy más településeken is, elszaporodásuk világjelenség. Sok módszer egyelőre nincs ellenük, már nappal is végigcsörtetnek az utcákon. A nőstények a malacokkal és a süldő kanokkal együtt több tíz fős csoportban, kondákban vándorolnak a városokban táplálék után kutatva.
Ne álljuk útjukat a vadkanoknak
Egyelőre csak tanácsokkal szolgálnak a szakemberek: soha ne vesztegessük az időt arra, hogy megpróbáljuk felmérni, hányan vannak és milyen összetételben. Ne vegyünk fel számukra fenyegető viselkedést azzal, hogy elindulunk feléjük. Nagyon fontos, hogy ne álljuk útjukat, ne szorítsuk be őket olyan helyre, ahol nem tudnak elmenekülni! Régen valóban nem támadta meg az embert, de mióta nem jut élelemhez, erre ne számítsunk.
Balatonalmádi polgármestere is kapott tanácsot, amit a város közösségi oldalán meg is osztott: tartsák rendben a kerteket, erősítsék meg a kerítéseket, hogy ne tudják kitúrni az állatok az oszlopokat és tegyenek a kert végébe emberi hajat, az majd távol tartja a betolakodókat. Ez a régi népi tapasztalás is több a semminél, ugyanis hiába kért segítséget a helyi védelmi tanács ülésén, majd a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumon, nem sokra ment.
Vaddisznóügyben nincs felelős
A járásban két vadásztársaság működik, a polgármester mindegyik vezetőivel beszélt, akik széttárták a kezüket. A vaddisznó-invázió nem tartozik rájuk, a számukra évente megengedett számú vadat már kilőtték, nem cél a vaddisznóállomány kipusztítása. No, majd akkor a Belügyminisztérium, hiszen hozzájuk tartoznak az önkormányzatok, a rendőrség, a fegyverhasználat. Az elkeseredett kerttulajdonosoknak a belügy az állítja, ők nem illetékesek a belterületi vadkilövés ügyében, erről a jogszabály nem rendelkezik. A cinikusok szerint fölösleges sokat rugózni, ki kell tenni a mérget és kész.
Az állatvédők persze sem erről, sem a kilövésről hallani sem akarnak, de hogy mit kellene tenni, azt ők sem tudják. Alsóörsön néhány éve fémhálókat vásároltak, befogták a bátor malacokat. Elszállították őket a település határán kívül fölállított vadketrecekbe. Onnan altatásuk után másik területre vitték az állatokat. Természetesen kezdődött minden elölről, mert ott sem találtak táplálékot, másik helyre caplattak élelemért. A becslések 200 ezernél többre teszik a vaddisznók számát.
USA: 39 államban 9 millió vaddisznó
Ezzel szemben Amerikában 9 millióra saccolják és 39 államban vannak jelen. A vaddisznó-invázió az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma szerint évente több mint 2,5 milliárd dolláros anyagi kárt okoz. Az ökológusok több őshonos gerinces faj kihalását is a vaddisznók számlájára írják, amelyek elfoglalják az élőhelyüket, felzabálják a táplálékukat, egyes kisebb emlősöket, békákat és madarakat pedig egyszerűen megesznek. Élelmes vállalkozók új üzletet alapoztak a megsemmisítésükre: szállást és korlátlan lőszert biztosítanak, ha a vadász helikopterrel, gépkarabéllyal ritkítaná a fajt.
A Vatikán környékén is barangolnak
Róma északi részének több lakónegyedében, beleértve a Vatikánt is, éjszakai kijárási korlátozást rendeltek el a városban évek óta garázdálkodó vaddisznók sorozatos támadásai után. 23 ezerre teszik a populációt. A hatóságok a piknikezést is megtiltották, mert az állatok félelem nélkül csörtetnek elő az ételszagra.
Barcelona és Berlin sem ússza meg
A vaddisznók úgy barangolnak a spanyol belvárosokban is, mint a macskák: szemeteskukákat túrnak szét, gyakran okoznak robogó- és kerékpárbaleseteket, vagy zaklatják a bevásárlószatyrokat cipelő lakosokat. Olyannyira hozzászoktak a városi hulladék turkálásához, hogy egyáltalán nem akarnak visszatérni a vadonba. Nagy port kavart, amikor a világhírű énekesnőt, Shakirát és kisfiát is megtámadta egy vaddisznó, miközben egy barcelonai parkban sétáltak. Tavaly Barcelonában már több mint 1200 támadást jegyeztek fel.
Megestek mulatságos történetek is. Egy természetimádó nudista Berlin mellett arra lett figyelmes, hogy a malacok ellopták a táskáját. Viszont abban tárolta az értékes laptopját, így üldözőbe vette a tolvajokat, amiről felvétel is készült.
Ausztráliában mérget vetnek be ellenük, viszont megmentették a kihalástól az őshonos bordás krokodilokat. A vaddisznók csapatostól a folyókhoz járnak le inni, a kényelmes hüllőknek pedig csak el kell tátaniuk a szájukat.
Vezető kép forrása: Pilisi Parkerdő Zrt.