Csakis a forró török kávé kedvéért vagyok hajlandó felkelni ezeken a sötét, hideg novemberi reggeleken. Különben nem látom értelmét, minek?
Előre érzem az éltető főzet ízét a számban, félkómásan rohanok a konyhába megfőzni, és amikor elkészül, fogom a forró bögrét, lekucorodok vele a kanapéra és fél óráig, amíg szürcsölöm, nem vagyok hajlandó semmi mással foglalkozni. Legfeljebb az internetes portálok reggeli híreibe beleolvasni. Ez az énidőm.
Nyugdíjasként megengedhetem magamnak, hogy nem rohanok sehova. Amíg dolgoztam, kapkodva kikevertem a Nescafét, hogy észhez térjek. De most bezzeg időmilliomosként visszatérhettem az időigényes török kávéra, amihez ki kell mérni, fel kell forralni a vizet, amikor felforrt, belekeverni két kávéskanál őrölt kávét, és újra forralni egyszer, kétszer, háromszor, de nagyon óvatosan, mind a háromszor felkapva a tűzhelyről, mert különben kifut.
Ez az úgynevezett dzsezvában főzött török kávé sűrűbb, illatosabb, mint a gépi presszó. És mindig egy kicsit másként sikerül, kicsit keserűbb, kicsit erősebb vagy gyengébb, szubjektív, nem automatikus. Ráadásul ez a kétkezi munka még inkább kiemeli a kávézás rituális jellegét.
Ugyanabban az edényben főzöm, amiben főzte anyám is. Egy kis képzavarral élve ezért azt is mondhatnám, a török kávé az én madeleine-em, Proust kultikus regényére, Az eltűnt idő nyomában-ra utalva, amelyben az író, amikor a szóban forgó süteményfajtát teába áztatva a szájához emelte, bűvös öröm áradt szét benne. „A tea mellé anyám egy kis madeleine-nek nevezett süteményt hozatott, amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás kagylóhéjba lenne kisütve. S mindjárt, szinte gépiesen, fáradtan az egyhangú naptól s egy szomorú holnap távlatától, ajkamhoz emeltem egy kanál teát, amelybe előtte már beáztattam egy darabka süteményt. De abban a pillanatban, amikor ez a korty tea, a sütemény elázott morzsáival keverve, odaért az ínyemhez, megremegtem, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli dolog történik bennem. Bűvös öröm áradt el rajtam, elszigetelt mindentől, és még csak az okát sem tudtam. Azonnal közömbössé tett az élet minden fordulata iránt, a sorscsapásokat hatástalanná, az életnek rövidségét egyszerű káprázattá változtatta…”
A „bűvös öröm”
Valami ilyesmit érzek én is, ahogy a számhoz emelem ezt az éltető főzetet. Nekem ez az otthon íze. Anyám reggelente kávéval ébresztett már gimnazista koromban, ami így, ha visszagondolok, nem lehetett túl egészséges, de azt adta, ami otthon volt. Kávé mindig volt, ha hónap végén az utolsó dinárokon vettük, akkor is. Évtizedekig nem is reggeliztem, csak felhörpintettem a kávét, és futottam az utamra.
Később a szerkesztőségben jött az íróasztalfiókból hideg sűrített tejjel kikevert Nescafé és a presszókávé a klubban, de most már tudom, azoknak a gépi dolgoknak még véletlenül sem volt olyan aromája, mint a dzsezvában főzött speciális kávékeveréknek, aminek a végén ott a finom sűrű zacc. Rátaláltam újra arra a kávémárkára, amit régen ittunk, de Jugoszlávia szétesésével eltűnt a szerbiai boltokból, mert furcsamód az ország legnyugatiasabb részéből, Szlovéniából származott. Arról a tájról, ahol a presszókávénak van igazán hagyománya. A horvátoknál továbbra is kapható. Szerbiában kifejlesztették helyette a saját kávémárkájukat, ami szintén jó, de hát nekem ez a bizonyos régi, szlovén hiányzik.
Újabban egy teáskanálnyi kakaóval is megszórom a gőzölgő feketét a gasztroenterológus tanácsára. Merthogy állítólag ez a kombináció serkenti az emésztést, sőt még az agyműködést is, olvastam valahol. De mondhatom, hogy az ízélményt is fokozza, tehát olyan nagyon nem is kell rábeszélni, de kíváncsiságból azért elolvastam a tudományos magyarázatot, miszerint a kávé jót tesz a bélben élő hasznos baktériumoknak, sőt segíthet a rossz baktériumok növekedésének korlátozásában is. Mindezek az előnyök tovább fokozhatók, ha csak egy teáskanál kakaót teszünk a kávéscsészénkbe. „Az antioxidáns hatáson túl a kávé koffeinje és a kakaó teobrominja elősegíti az állandó energia fenntartását és a tiszta koncentrációt.”
Ez igen, ma megint tanultam valamit! Arról nem is beszélve, hogy az agyra is jó hatással van a kakaó a nagy flavonoidtartalma miatt. No de azért semmiképpen sem fogok áttérni a reggeli kávéról a forró kakaóra. Azt már nem. De most már ki nem hagynám belőle a kakaót.
Vezető kép forrása: nedeljnik/rs
