Kaptam hideget-meleget a Nő létére című jegyzetemre: „Mások vagyunk, értsd meg, másként vagyunk összerakva! Én sört iszom és pornót nézek” – írta nekem az egyik kommentelő a nők és a férfiak közötti különbségekre utalva. Szex és félreértések. Témánál vagyunk.
Na, hagyjuk ezt a macsó dumát! Nők is isznak sört, pláne pizzával, és néznek pornót. Ha nem is űznek sportot belőle. De remélem azért a férfiakra sem ez a jellemző, mert ha már tényleg bordéllyá vált volna a világ, akkor valóban nincs miről beszélgetni. Bár ki tudja? Szerintem a szex és a félreértések tisztázása mindig hasznos. Éppen ezért elnézést kérek azoktól a fiataloktól, akikre abszolút nem jellemző ez a macsó világ, akik megosztják a feladatokat egymás között, úgy ahogyan az mindkettőjüknek megfelel. Nem róluk írtam. Azokról akarok beszélni, akik a mai napig, száz évvel a feminista mozgalmak után, a metoo mozgalmak kellős közepén még mindig úgy mutatják be az új munkatársat első nap a munkahelyen, hogy „új, csinos arc”. Még jó, ha nem „csinos pofika”! Na ne! Mit szólna egy ilyen seggfej, ha vén kecskének neveznék nyilvánosan? Vagy tapintatlan baromnak? Mert az illene rá. Ugye, nem esne jól neki?
Az is bosszantó, ha a munkahelyen van olyan kolléga, aki magáról megfeledkezve minden reggel bemondja a tutit: „Dögös vagy, cica!”, vagy éppen: „Pocsékul nézel ki, mi van veled?” Szerintem nem tartozik a munkahelyi kötelességek közé egy nőnek dögösnek lenni. Ha dögös, az az ő mázlija. Meg a környezetéé. A témával már korábban is foglalkoztunk Szexi cicigombok a munkahelyen címmel.
Ne kérdezzen a főnök olyasmit a beosztottjaitól, hogy például, nyeltek-e már spermát! És ne csapjon rá a kolléganő fenekére, de ne is markolássza! Nem vagyok prűd. Ne takarják le a múzeumokban az aktfestményeket és -szobrokat, a versekből se szedjék ki a frivol szavakat, de tegyünk különbséget művészet és valóság, privát és közösségi közé!
Hosszú lenne a „szex és félreértések” listája. Felmérések mutatják, hogy a nők nagy százalékát érte már macsó túlkapás, hatalmi visszaélés. Ezen változtatni kellene, de hogyan? Pontosan az egyenjogúsági követelések betartásával! Ez még nem jelenti azt például, hogy a nők ne szüljenek. Szüljenek! De ne erőltessük! Valaki azt mondta, hogy a gazdagok és a nagyon szegények engedhetnek meg maguknak sok gyereket. Magyarország kormánya pénzzel, lakáshitellel támogatja a 3–4 gyerekes családokat, ám ha nem lesz elég bölcsőde, napközi, óvoda, amelynek a nyitvatartása alkalmazkodik az anyák munkaidejéhez, akkor a nők csapdahelyzetbe kerülnek. Mert le kell mondaniuk a karrierről. Ami nem baj, ha a nő az anyaságban találja meg a hivatását. Akkor baj, ha eltartottként kezd magára gondolni. Ha passzívvá válik. Aktív és passzív. Ez a régi sablon férfira és nőre, nemdebár?
A kommentekből is látszik: nők és férfiak tudják, mi kell az együttműködésen alapuló társadalomhoz. Ebben a társadalmi körülményeken kívül mindig személyes felelősségünk is van. És a szerelemben? Az mindig magánalku, hát nem? Amibe azért belejátszik a társadalmi klíma, nevelés, empátia, érzékenység és a szituáció.
Foto: HuffPost
