Kedd reggelre tizenhét veszprémi vállalkozás telephelye maradt vízellátás nélkül a volt Bakony Művek területén. Kiss Krisztánnak, az FKM Team Kft. tulajdonosának megbízásából és jelenléte mellett hétfőn alvállalkozók vágták le őket a gerincvezetékről. Ezzel szintet lépett egy több éve tartó háborúskodás.
A lehetetlen helyzetbe hozott vállalkozók önbíráskodást és zsarolást kiáltanak, Kiss Krisztián szerint neki ehhez joga volt. A csererdei csatározás akkor kezdődött és azóta tart, amióta Kiss Krisztián cége bevásárolta magát a kérdéses területre. Erről lapunk alapos utánajárással számolt be másfél évvel ezelőtt.
Egyezkedni kellene
Bármilyen furcsa, a hétfőn reggel helyszínre hívott rendőrök és a Bakonykarszt telefonon elért felelős vezetőjének álláspontja is az volt, hogy az ügyhöz semmi közük, egyezzenek meg egymással az érintett vállalkozók. Korábban Porga Gyula polgármester is ezzel hárított. Kiss Krisztián a helyszínen nem kívánt nyilatkozni portálunknak a történtekről, azt javasolta, hogy keressük meg a város vezetőit, akiket a keresztnevükön említve sorolt. A polgármester viszont egyeztetésre hívta hétfőn délután a sértetteket, de ott is csak azt ismételte: nem tud mit tenni, nincs hozzá jogköre, próbáljanak egymással egyezségre jutni.
Másodszor a hivatalban
Aztán valami történt, mert kedden újra behívták őket a városházára és akkor már arról tájékoztatta őket Porga Gyula, hogy Kiss Krisztán másnap, azaz szerdán köteles lesz visszaállítani a vízszolgáltatást. Úgy értesültünk, hogy a helyreállítás elkezdődött, de a déli órákban víz még nem volt.
Meg lehet ezt csinálni? A történtek azt mutatják, hogy igen. A kérdés csak az, jogszerűen-e? A háttérről annyit: a Bakony Művek belső útjai és az alattuk futó víziközművek az FKM Team Kft. tulajdonában vannak, vásárlás útján jutott hozzá a cég 2019-ben. Az úthálózat felújítására a kft. ez év végi határidővel kötelezettséget vállalt az önkormányzattal megkötött, tavaly márciusi szerződésben. Cserébe az önkormányzat arra tett ígéretet, hogy a vállalás teljesülése esetén az FKM Team Kft. lakóövezeti besorolású ingatlanrészeit ipari/gazdasági besorolásúvá minősítik át. De az útfelújítás a jelekből ítélve mostanáig nem kezdődött el.
Aláíratlan szerződés után markológépek
Csak feltételezni lehet, hogy vállalásának költségeit Kiss Krisztián részben a területen működő vállalkozásoktól próbálta beszedni. Egy szerződéstervezettel állt elő, amelyben úthasználati díjat, valamint (a vezetékrendszer tulajdonosaként őt terhelő üzemeltetési, karbantartási és hibaelhárítási költségekre hivatkozva) a közüzemi díjszabásnál jóval magasabb víz- és szennyvízdíjat követelt tőlük. A cégvezetők többsége ezt méltánytalannak tartotta és nem írta alá. Úgy vélik, erre válaszul jelentek meg a markológépek hétfőn, bontották ki a gerinchálózat lecsatlakozási pontjait és vágták el a vezetéket.
Furcsa momentuma a történetnek, hogy miközben a hétfői események zajlottak, az interneten elérhető e-epites/e-kozmu nyilvántartásból szőrén-szálán eltűntek a szóban forgó víz- és szennyvízhálózat adatai, amelyek szerint azok az önkormányzat kezelésében voltak. Kedden erre azt a magyarázatot kapták a sértettek, hogy az adatokat a Bakonykarszt törölte, mert nem a valós adatok voltak feltüntetve a rendszerben.
Dörzsölt ügyvédek nem tévednek
Lehet, hogy a bosszúakcióba jogilag nem lehet belekötni. Az FKM Team Kft.-t korábban egy veszprémi, most egy budapesti ügyvédi iroda képviseli, ők nyilván nem követnek el hibát. De hogy egy ilyen lépés mennyire etikus, az minimum elgondolkodtató. Tizenhét vállalkozás termelése, beszállítói kötelezettségeik teljesítése, az általuk foglalkoztatott többszáz ember megélhetése került veszélybe miatta. A cégvezetők már hétfőn lázasan kezdték keresni a havária-megoldásokat: víztartályok és tűzivíztárolók feltöltése, mobilvécék megrendelése, palackos ivóvíz biztosítása, hiszen nem tudhatták, meddig tart ez az állapot. Attól is lehetett tartani, hogy Kiss Krisztián feljelentése nyomán beállít hozzájuk a tűzoltóság meg a népegészségügy, és a körülményekre tekintettel felfüggesztik a működési engedélyeiket. Cikkünk megjelenéséig erről nem értesültünk, de a történetnek még nincs vége. A fejleményekről beszámolunk.
Fotók: a szerző