Aki volt már úgy, hogy nagyon kellett (és ki nem?), az pontosan tudja, micsoda megkönnyebbülés eljutni a megfelelő helyre, ahol a folyó ügyek elintézhetők. Körülbelül húsz évvel ezelőtt a rendőrjárőr tetten érte a fiamat Veszprém belvárosában, amint éjfél után, baráti sörözésből hazafelé tartva, egy bokor takarásában „vizeletével a közterületet beszennyezi”. Szó szerint így volt leírva a szabálysértési bírságot kirovó határozatban. Máig ezen röhög a család, a gyerek meg időközben teljes absztinenciát fogadott. Freudi feladat lehetne az ok-okozati összefüggést felderíteni.
Nagyjából ugyanott, ahol ez a szégyen megesett, csinos műanyag piszoárra hívta fel a figyelmemet minap egy kedves ismerős. Nagy öröm ez a szükséget szenvedőknek, elkelne belőle néhány a város más részein is. No és persze a hölgyekről se illene megfeledkezni, mert számukra ez a (kis)dolog sokkal körülményesebb.
s. bonnyai
[stextbox id=”grey”]Örülnénk, ha olvasóink is segítenének megtölteni tartalommal új rovatainkat, a NAPIMORGÓ-t és a NAPIVIDÁM-at. Várjuk rövid, frappáns észrevételeiket olyan, bosszantó vagy épp örömet szerző, mosolyt fakasztó dolgokról, amelyekbe jártukban-keltükben belebotlanak. Kérjük, fotózzák le, írjanak hozzá két-három mondatot (a szükséges nyelvtani korrekció jogát szerkesztőségünk fenntartja), írják alá a nevüket, vagy legalább a nevük kezdőbetűit, és küldjék el az [email protected] címre. Alapelv, hogy a morgolódó észrevételek se legyenek személyeskedők, durván odamondogatósak, másokat megalázóak. Higgyék el, a finom irónia mindig jobban „betalál”, mint a goromba sértegetés. Dicsérni, örülni korlátlanul lehet![/stextbox]
