Drágáim, most van egy pici időm, írok pár sort. Ez egy tipikus ausztriai kis falu, nincs itt semmi, de a táj nagyon szép, dimbes-dombos, a kertes családi ház egy domboldalban lapul, majd küldök képeket. Kipakoltam, körülnéztem, dolgozom. Túl vagyok a ház lakóival való ismerkedésen.
Tartózkodóan, de kedvesen fogadtak. A néni 83, a bácsi 92 éves, mindketten kerekesszékesek, ennek ellenére, amit tudnak, önállóan végeznek. Sőt a néni állandóan ki-be ugrál a székből, kétszer volt combcsonttörése plusz angina pectorisa van, szóval nagyon kell rá figyelni. A múlt héten is összetörte magát, úgy néz ki a szeme alatt, mintha behúztak volna neki egy balegyenest.
A bácsi igen mosolygós, olyan huncut fajta és persze megakadt a zweiten Weltkriegnél, szerintem orosz fogságban is volt, mert állandóan a ruszkikat emlegeti. Tegnap délután szájharmonikázott nekem, eszem a szívét. Csak azt ne akarja, hogy énekeljek. A bácsinak csak az egyik lába van meg, rajta látszik, hogy már rutinosabb tolókocsis. Idős koruk és betegségük ellenére nem hagyják el magukat. A bácsi tiszta ingben és gyapjúpulóverben jön ebédelni, félóránként fújja magát parfümmel, fésülködik és reszeli a körmét. A fiuk látogatja őket, a közelben lakik, időnként vele járok bevásárolni.
Alig mertem aludni az éjjel, nehogy valami gond legyen, de szerencsére nem volt. Most hallom, hogy kezdenek mozgolódni, így mindjárt megyek is. Főzni, mosni, vasalni, ágyat húzni, takarítani kell, ez a szokásos, meg segítek nekik öltözködni, közlekedni a lakásban. Jó körülmények között vagyok, van külön szobám meg fürdőszobám és van net!
Nagyon hiányoztok.
