A bankokban évek óta augusztusban és szeptemberben veszik föl a legtöbb személyi hitelt, állítólag új laptopokra, íróasztalokra. A fogyasztói társadalom újabb diktátuma. De nem kellene belerokkanni a szeptemberi iskolakezdésbe – állítják a tanárok és a szülők.
Akinek van pénze, azért, akinek kevés vagy nincs, annak pedig azért fáj a feje augusztus végén, szeptember elején. A létminimum alatt élők kapnak ugyan iskolakezdési támogatást az önkormányzatoktól, a tankönyvekért nem kell fizetni, de mint tudjuk, ez vajmi kevés az induláshoz. Gyermekeik álmodozhatnak verdás iskolatáskáról, minyonos tolltartóról, radírozható tollakról, csakhogy ők naponta tapasztalván családjuk lehetőségeit, többnyire nem is követelőznek.
A hónap elején hozták nyilvánosságra a tudományos akadémia kutatásának eredményét, mely szerint Magyarországon tovább nőtt a családi háttér hatása a gyerekek iskolai teljesítményére. A jelenlegi oktatási rendszer kudarcot vallott a családból hozott hátrányok kiegyenlítésében. A szegénységben vagy mélyszegénységben élő gyerekek esetében ez még inkább így van. Ezekben a családokban rémálom a szeptember, ott viszont, ahol nem számít, hogy előre megérkezett-e bankszámlára a családi pótlék, ott sem fenékig tejföl az élet. Apuka kicsi kincse minden évben új iskolatáskát kap, attól függően, melyik film figurája lett kedvence, a kicsi póni vagy a tündérke.14 ezer forinttól 42 ezerig tart a skála. Van hagyományos, még a háton viselhető is, ám felsőben az már ciki, a húzós változat a menő. Sokszor a repülőtéren érzem magam, meséli egy tanár, aki az órákon sasszézni kénytelen a padsorok között. A táskák nem férnek a padokban, az asztalok oldalán van ugyan akasztó, viszont a táskáké azt nem bírja, hetente leszakad, marad tehát a padló. Az újfajta füzetek borítója csábos, de nehezebb a hagyományos formájúakénál, a szamárfület viszont ezzel sem lehet megúszni, a gondos anya ezért kemény táblás irattartót vásárol, külön a könyveknek, külön a füzeteknek, ötszáztól már kapható… Meg hőtárolós uzsonna, bocsánat, uzsitartót akciósan 4900-ért, hozzá saját kulacsot háromezertől. Az iskolatáska figurájához passzoló tornazsákot, benne márkás cipőt ugyanattól a cégtől való pólókkal, újabb negyvenezer.
Az iskolákban dúl a verseny a menő cuccosok között, a többiek pedig vérmérséklet szerint meghúzódnak valahol hátul, vagy – épp ellenkezőleg – hangosan kötekednek. „Ezt megelőzni nem lehet, nem írhatom elő, mint Angliában, sem az egyenruhát, sem az egyenfelszerelést, pedig a legszívesebben ezt tenném” mondja egy tanítónő, aki Veszprém egyik legjobbnak minősített intézményében minden tanév utolsó hetében diákjaival arról beszélget, hogy ők hogyan vigyázhatnak a Földre: nem dobják el a régi füzeteket, hanem sormintákat rajzolnak, díszes betűkkel fölrajzolják az új tanévet, és ősztől ott folytatják majd, így spórolnak a papírral, a fákat nem kell kivágni, nincs fölösleges energiapazarlás újak előállítására. A kicsik fantáziája határtalan: a régi ceruzáikat gyönyörűen kifaragva teszik el a régi tolltartóba, sőt kiállítást szerveztek azokból, amelyeket otthon szüleik és nagyszüleik őriztek meg az ő iskoláskorukból. Akkora a sikere a kezdeményezésnek, hogy például felsőben a benti, ún. „nagydolgozat” füzeteket sem cserélik évente, az ákombákomos ötödikes írású füzetben születnek meg a nyolcadikosok záródolgozatai is. A gyerekek rácsodálkoznak négy évvel előtti önmagukra miközben egy halom holmi nem kerül a kukába.
„Nincsenek illúzióim, mégis remélem, ha diákjaim jobban megbecsülik azokat a tárgyakat, amelyek előállításában sok-sok ember vett részt, a fogyasztói társadalom nem szippantja be őket teljesen.”
dallos zsuzsa
