Kedves Belső Laci! Felfoghatatlan, hogy te is ilyen fiatalon elmentél. Hogy ez az alattomos betegség legyőzött. Pedig téged nem szoktak csak úgy egyszerűen kicselezni. Mindig határozott, gyors, kemény hátvéd voltál a veszprémi futballcsapat jobb oldalán. Megkerülni is nehéz volt, nemhogy lefutni, mert remekül helyezkedtél, olvastad a játékot. Bajnok voltál, aki történelmet írt, hiszen tagja voltál az NB I-be jutott csapatnak! Utána edző, aki fiatalokat nevelt a sportágnak!
Most azonban ez a sunyi covid-ellenség páros lábbal, orvul, becstelenül csúszott rád. Mi, akik szerettünk, tiszteltünk téged, itt várjuk a hírt, hogy mégsem igaz.
Az első pillanattól tudtuk, hogy mi van veled! Bármennyire is nem mondanak semmit, nem tájékoztatnak ebben a városban a járványról, akik figyeltek rád, törődtek veled, azok tudtak a nehéz helyzetedről, és adtuk tovább a legfrissebb információkat rólad a neten onnantól kezdve, hogy mentőautók siettek érted három hete.
A veszprémi futballbarátok aggódva, de reménykedve várták, hogy javul-e az állapotod, gyógyulsz-e már, ott leszel-e megint az öregfiúk találkozóján a Jutasi úton? Aztán nagy, hosszú, mélységes csend következett…
Szomorúvá tettél sokunkat! Könnyezve búcsúzunk tőled, akik a világ legnépszerűbb játékának köszönhetően ismertünk meg téged Veszprémben. Isten veled, Laci!
Donát Tamás
