A mesebeli legkisebb királyfi – testvérei sorában a hetedik – meghódította Párizst, New Yorkot, a lábai előtt hevert az arab sejkek birodalma és a kommunista Kína, de ő arra volt a legbüszkébb, hogy felöltöztette szíve csücskét, a közt, a népet. 98 évesen a napokban halt meg Pierre Cardin.
Szép, megfizethető, márkás. Na, ilyen nincs, gondolták az emberek az ötvenes években. Pierre Cardin pedig bebizonyította, hogy igenis van. Ő volt az első, aki a nevét védjegyként, márkanévként használta, aki nemcsak párizsi szalonja elegáns közönségét varázsolta el szexi ruháival. Aki tervezett elnökfeleségnek (Jackie Kennedy), világhírű színésznőnek (Jeanne Moreau), de az olcsó párizsi áruház, a Printemps vásárlóinak is. Ezzel persze kivívta a haute couture fejedelmek megvetését, még mestere, Christian Dior is kiátkozta az árulásért. Cardin szent meggyőződése volt, hogy a szépség mindenkinek jár, legyen az dúsgazdag vagy egyszerű pincérlány. A márka feltűnt a sugárutak kirakataiban, a hölgyek karján a táskákon, a férfiak nyakkendőin, mi több, zoknikra hímezve. Idővel szinte minden terméken: nem csak parfümökön, órákon, de tervezett ágyneműt, volt saját edénykészlete, és hogy mennyire haladt a korral, gurulós bőröndje is!
A francia divatguru művészetként kezelte a divatot, no meg üzletként is. Hogy mennyire, azt mi sem bizonyít jobban, minthogy a hetvenes években egyenruhát tervezett a kínai posta, a rendőrség és a hadsereg alkalmazottjainak. Több millió embernek varrtak Cardin ruhákat elképzelhetetlen haszonnal. A másik oldalon egyetlen alkalommal tett szert mesés tiszteletdíjra: kíváncsisága legyőzte plebejus ellenérzését, amikor 1977-ben kosztümöket és koronázási ruhát készített Bokassa közép-afrikai diktátor császárrá koronázására, neki és udvara krémjének. És ha ez még mind nem elég: 1971-ben a NASA űrhajós öltözékét is ő álmodta meg.
Fantáziája határtalannak bizonyult az anyagok, a formák és a helyszínek kiválasztásában. A kifutókon nemcsak selyem, brokát és bársony jelent meg, de a nagyérdeműt sikerült gumicsizmás, műanyagba burkolt manökenekkel megbotránkoztatnia. Ma már ezek az öltözékek a napi rutin részei…
Filozófiája alapja nem az extravagancia, a feltűnésvágy, sokkal inkább a praktikum, a használhatóság, a kényelem. Hihetetlen, hogy olyan semmiségekkel hódította meg Európát és Amerikát, mint például a kötényruha. A fent és a lent jellemezte helyszínválasztásait is: a Góbi sivatag éppúgy szolgált bemutatótérként extra belépőárakkal, mint a hatalmas moszkvai Vörös tér, ahol százezernél többen csodálták szövetekbe, szőrmékbe öntött formáit kedvenc manökenjein és a szovjet, napok alatt betanított csapat tagjain.
A nyolcvanas évektől sorra vásárolta az éttermeket Párizsban, Moszkvában, New Yorkban és Pekingben. Nagyszerű fiatal szakácsok nemzedékét nevelték ki ezeken a helyeken. Szállodákat és kastélyokat vásárolt, amelyek mind kulturális rendezvények helyszínéül szolgáltak. Cardin volt az egyetlen befektető, aki négy kiváló színházat is birtokolt. A tenger mellett élt, 800 cégében alapértékének számított a környezet-, ezen belül a tengervédelem.
Még életében megnyitotta saját múzeumát, 2014-ben Párizsban. Viszont az első életmű-kiállítását a New York-i Metropolitan Museum szervezte még 1980-ban. A divatház alapításának negyvenedik évfordulóján a londoni Victoria & Albert Museumban csodálhatták meg páratlan gyűjteményét, ám a hatvanadik évfordulót nem kis meglepetésre São Paulóban ünnepelték.
Kedvelte Magyarországot. Szerette a magyar zenét, a klasszikus zenészeket. Kelet-Európában nyugati divatház nálunk jelent meg először: 1982-től forgalmazták itthon Pierre Cardin ruháit, táskáit, ékszereit. A Malév megújulása kapcsán őt kérték fel a formaruhák megtervezésére 1984-ben. Ezt követték a metró dolgozóinak formaruhái, majd 1988-ban az olimpiai csapatot tette elegánssá. Évente elhozták a kollekcióit Budapestre, szerette az itteni divatbemutatókat. Értékelte a szervezők profizmusát. Csapatába szívesen hívta őket dolgozni máshová is. A legkisebbek tehetségét méltányolta bennük, hisz valamikor maga is akként vágott a világnak.
