Mint a felbolydult méhkas, olyan képet mutat november első két napján Magyarország. A hagyományok tisztelete miatt virágba, koszorúba öltöznek a sírok, pislákoló mécsesek jelzik, eljöttek az emlékezők leróni kegyeletüket.
Az egyre szaporodó betonborítások jelzik, senki sem lakik már a családból az adott településen, ám az elszármazottak november elején még eljönnek a déd- és nagyszülőkhöz. Illetve azokhoz a jelekhez, amelyeket a társadalmi közmegegyezés alapján állítottak, amelyek az ősök elmúlását jelképezik.
A szociológusok a sírokra helyezett koszorúk átmérőjéből, díszítettségéből következtetéseket vonhatnak le a közösségek gyarapodásáról, ízléséről, lelkiismeret-furdalásáról. Ez utóbbi egyenes arányban áll a virágok árával: ha már egész évben nem jártak erre, akkor legalább ez egyszer kitesznek magukért, vélik az utódok.
Miért is?
Emlékezni otthon is lehet gyertyagyújtással, régi történetek felidézésével. Ám valahogy az ősz beköszöntével még azok is kimennek a sírkertekbe, akik morognak, fölösleges hercehurcának tartják, és legfeljebb a régi, egyszerű, fafejfákkal, virágokkal teli temetőket vélik hitelesnek. Vágynak a nosztalgikus, csöndes, háborítatlan lebegésre a halál körül. A valóság azonban lerángatja őket a földre: ellopták a virágtartót, összetört a kis galamb a sírkő tetején, az angyalka pedig szétfagyott. Ilyen egyszerűen fonódik össze a szellemi és az anyagi világ.
Praktikus okokból egyre többen választják hamvaik szétszórását. Részben az egekbe szökő temetkezési költségek miatt, részben szeretteiket kívánják megkímélni a kényelmetlen temetőbe járástól. A vízcseppekben feloldódó hamvakat nyom nélkül elnyeli a föld. Az emlékjelek mégis egyre szaporodnak a szóróparcellák mellett, de a Duna és a Balaton partján is. Az embernek szüksége van a jelekre. Nem engedik jeltelenül eltűnni a hamvasztás után elszórt szeretteiket. A távozó talán észrevétlenül akart a világgal egybeolvadni. Az is elképzelhető, hogy épp konkrét emlékhely létesítésétől, ápolásától akarta megkímélni szeretteit. Az egyre szaporodó mécsesek, a mind több koszorúcska arra int, az itt maradóknak van szükségük emlékhelyek állítására. A legképtelenebb helyszíneken is.
Az ember ezekkel a jelekkel szeretné legyőzni a félelmét: nem múlhat el az élete, talán lesz majd, aki az emlékét is ápolja.
Mindenszentek
A mindenszentek Magyarországon 2000 óta munkaszüneti nap.
A katolikus egyház ünnepének alapját a keltáknál kell keresnünk. Mint sok más ünnep esetén (karácsony, pünkösd) a pogány ünnepet nem tudták feledtetni, eltörölni, így célszerűnek látszott azt saját céljaikra fölhasználni.
A kelta Samhain ünnepe a tél kezdetét, illetve az újévet jelezte. Ez volt az az időszak, amikor beköszöntött a sötét, s a kelták hite szerint e nap éjjelén költöztek át az elhunytak lelkei a másvilágra. Az embereknek áldozatokat kellett bemutatniuk a holtak tiszteletére, és igyekeztek a lehető legnagyobb békét és nyugalmat megteremteni halottaik átkeléséhez.
Az ókeresztények erős kritikával illették az ünnepet, főként az áldozati rituálék pogány elemei miatt, azonban a kereszténység térnyerését követően rájöttek, hogy célravezetőbb Samhain ünnepét beolvasztani a keresztény hitrendszerbe, mint tiltani azt. Így lett Samhain néhány évszázad alatt a korai keresztény szentek tiszteletére megtartott mindenszentekké, s végeredményben ennek okán lett később önállóvá a halottak napja is.
Az emberek többsége ma sem ismeri a lényegi különbséget a két nap között. A halottaikra emlékeznek és kész. Sokan azt hiszik, a mindenszentek napja azoké a szenteké, akiknek nincs önálló ünnepnapjuk, ezért a katolikus egyház ezt a napot adta nekik. Pedig a különbség a katolikus szemléletben hatalmas: november elseje a már üdvözült lelkek emléknapja, míg a másodika a még megtisztulásra váróké, akik a tisztítótűzben szenvednek, és várnak az üdvösség elnyerésére.
Fotók: a szerző
