Új adut kapott Zürich városa a Bázellel való kulturális vetélkedésben. Tavaly év végén megnyílt a Kunsthaus új épülete, amit a világhírű David Chipperfield tervezett. Ezzel megduplázódott a kiállítótér, ami tele van modern művekkel, kezdve a francia impresszionistáktól Cézanne-on, Picabián keresztül Warholig, Richterig, Pollockig, Rothkóig. Becsülni kell a percet, amikor az ember beléphet ide.
Könnyűszerrel beléphetünk a zürichi Kunsthaus termeibe, már aki rááldozza a szerdai napjait. Mert szerdán ingyenesen elmélyedhet bárki a mással fel nem cserélhető műalkotásokban. Sőt, kiválasztottnak érezheti magát, mint aki megfogta az isten lábát, hogy ezt látnia adatik. Csimpaszkodtunk is bele Ottóval, ahányszor csak lehetett. Gyönyörködtünk az impresszionisták és vadak színeiben, mert a festészet mégiscsak szín is lenne, amellett, hogy gondolat és felhasznált eszköz. Figyeltük, hogyan emelkedik teremről teremre az „igazi képek” fölé a filozófia, a koncepció, az avantgarde és az új realizmus napjaink művészetében. Giacometti, Twombly, Miro, Chirico, Rauschenberg. Becsülni kell a percet, amikor láthattuk munkáikat.
A fegyvergyáros gyűjteménye
Nem szabad elhallgatni, hogy azért sötét árny vetül a zürichi Kunsthaus új épületében kiállított Bührle-gyűjteményre. Emil Bührle svájci műgyűjtő fegyvergyáros volt, a fasisztákkal kereskedett. Így lett a második világháborúban Svájc leggazdagabb embere és így vásárolhatta fel a két világháború közötti festészet legértékesebb darabjait. Tizenhárom olyat is találtak köztük, amiket a nácik elkoboztak tulajdonosuktól. Ezeket Bührle visszaadta a második világháború után, de nagyrészt aztán vissza is vásárolhatta, mert kellett a pénz az újrakezdéshez az életben maradottaknak. Mielőtt felépült volna a Kunsthausnak a Bührle-gyűjteményre tervezett Chipperfield-szárnya, a Bührle-villában voltak elhelyezve a felbecsülhetetlen értékű alkotások. Csoda, hogy csak egyet loptak el közülük, Cézanne Piros mellényes fiúját, amit négy évvel később Szerbiában találtak meg és visszaszállítottak Svájcba és most itt látható a kiállításon.
Nagy üzlet
Mindenki tudja, hogy a műgyűjtés üzlet, méghozzá egyike a legjobban jövedelmezőknek, és ebből kifolyólag, ha tetszik, ha nem, a művészet áru. Ettől akarták megszabadítani a művészetet a dadaisták például, vagy a konceptualisták, a gesztusfestészet, az akciófestészet stb., de egyiküknek sem sikerült, a galériák, a gyűjtemények ezeket is bekebelezik sorra. Hiába állít ki Joseph Beuys márványköveket, Twombly gipsszel leöntött szerszámokat, faléceket, azt is megveszik és kiteszik. Vagy Yoko Ono, akinek most zárult a nagy kiállítása a Kunsthausban, többek között szavakat listázott, amik eszébe jutottak. Ilyen és hasonló ötletekből él kiválóan, és abból, hogy John Lennon özvegye, sztár. Tele volt Zürich a nevét viselő pólókkal, sapkákkal, füzetekkel.
Ha valamiért visszamennék Zürichbe, az a Kunsthaus. Na és mindenekelőtt a lányunk. Noémit most alig láttuk. Kittytől, a cicájától sem tudtunk elbúcsúzni, elcsavargott, mire indultunk a vonatra.
De jó volt megérkezni is. Azért is érdemes hosszabb időre lelépni itthonról, hogy utána becsülni tudjuk a percet, amikor hazaérünk. Amikor megakaszt bennünket a füredi kereszteződésben az útépítés, amikor kirázza az agyunkat a legyalult felsőörsi, lovasi, alsóörsi út, akkor kétség nem férhet hozzá, hogy itthon vagyunk.
Vezető képünkön Van Gogh levágott fülű önarcképe (Fotók: a szerző)
