Hét évet kapott a sorstól, hogy híres emberré (celebritas) váljék. Sokat tett érte maga is: ő volt az első magyar, aki tudatosan használta a nyilvánosságot. Nem mellesleg megírt ezer verset, egy drámát, egy regényt, többszáz útirajzot, cikket. Vezényelt forradalmat, megházasodott, gyermeke született, az elveiért csatába indult. Kétszáz éve született Petőfi Sándor.
A világirodalom legismertebb magyar költője ezer szállal kötődik Veszprém megyéhez. Az ő stílusában akár azt is mondhatnánk, tőlünk, pontosabban Pápáról indult. Itt találta ki művésznevét, itt döntötte el, akár költő is lehet és itt találkozott a nagy reformkori eszmékkel, Kossuth szellemével és munkásságával. A pápai református kollégium önképzőkörében aratta első sikereit olyannyira, hogy Esterházy gróftól az egy arany pályadíj mellé, még egyet kapott.
„…itt némileg csillámlani kezdett szerencsecsillagom. Tarczy, a derék Tarczy az, kinek mind köszönhetek. S így vagyok itt Pápán, s noha tengődöm, de mégis itt vagyok, és némi reménnyel, hogy: dabit his quoque finem.” (Isten véget vet ezeknek.) Büszkén mutatta szerzeményét szüleinek, akik ragaszkodtak továbbtanulásához, amelyhez a pénzt igyekezett megkeresni. Egy vak, idős református papnak felolvasta a Pesti Hírlapot, amelyért melegételt kapott ebédre. Tarczy professzor beajánlotta írnoknak Horváth István ügyvédhez, egy Politzer Ignác nevű zsidó fiút tíz váltó forintért korrepetált. Ifjúi csínytevései is jellemzők: a Tapolca-patakra jártak fürödni. Az egyik malom kerekéig úszott, de a forgó vízben majdnem megfulladt, úgy kellett kimenteni. Máskor hiába mondták neki, hogy napfogyatkozás idején nem nézhet a napba, vakmerőn mégis megtette, bal szeme olyannyira megsérült, hogy többé sosem látott tisztán.
Veszprém nem ilyen sorsofrdító hely Petőfi Sándor életében, de többször is járt a városban. Egyetlen testvére, István három évig Veszprémben lakott, mert Palotán volt mészárossegéd. Öccse többször meglátogatta. Legutoljára egy színházi bemutató kedvért, a márciusi forradalom kitörése előtt feleségestől volt vendége a színházigazgatónak. Az egykori Bakony Szállóban töltöttek el két éjszakát, feltehetően a francia forradalom kitörésének hírére indultak vissza Pestre. Füreden is átutazott, sőt a helyi hagyomány úgy tartja, Gannán az Esterházyak mauzóleumának párkányára verset vésett, de ezt az irodalomtörténet nem igazolta.
A történetet maga terjesztette, mint ahogy örömmel állt modellt festő barátainak. Gondosan megtervezte ruháját, testtartását. A képeket sokszorosították, árulták. Csakúgy, mint köteteit. Ő volt az első, aki szerkesztői munkájából és verseiből, ha nem is fényesen, de megélt. Jellemző, hogy 1845-ben barátja készített róla egy dagerrotípiafelvételt, ami nem nyerte el tetszését, és csak 1865-ben került elő.
Az viszont vitathatatlan tény, hogy mind nyelvezetében, mind témaválasztásában megújította a magyar költészetet. Látszólag egyszerű, könnyen érthető sorait kézlegyintéssel elintézték, elintézik ma is. Próbálták sokan utánozni, de szánalmas, nevetséges sorok születtek. A hivatalos politika támogatta a szerzőket, sőt, olykor az olvasóknak tetszettek a gondolat nélküli sorok. Gondoljunk csak Szabolcska Mihályra.
És persze a mindenkori hatalom igyekezett kisajátítani gondolatait, műveit.
Valójában az igazi Petőfitől minden korban mindig megijedtek. Felforgatónak, rebellisnek minősítették, aki tablókon jól mutat, csak az élethez köze ne legyen.
Hogy ez mennyire így van, álljon itt Petőfi választási beszéde. Szabadszálláson jelölték országgyűlési képviselőnek. Nem választották meg, mert elhíresztelték, hogy tót, és hogy nem „kabátos” ember. 170 évvel később sem jutna a parlamenti mandátumhoz. Az alábbi linken olvasható Petőfi választási beszéde.
