Multimediális show-val, sajátos módon határozták meg Veszprém helyét Európa kulturális térképén a szombat esti grandiózus EKF-nyitány készítői: Can Togay János filmrendező, forgatókönyvíró, aki az egészet megálmodta, továbbá Zádor Tamás intermédia-művész (Kiégő Izzók), Bozsik Yvette és ifj. Zsuráfszky Zoltán koreográfusok.
Rendes hóesés kerekedett a nagy napra. – Legalább a hóesés ingyen volt – viccelődött a 444 tudósítója. A zimankó ellenére ezrek tolongtak a belváros három pontján felállított óriás színpadok előtt a csodára várva.
Harangzúgás és lángok
Meg is kapták az illúziót, néptáncosok, továbbá Bozsik Yvette társulata és a breakelő fiatalok tömege ezerrel nyomta a csúszós körülmények ellenére is. Miután harangszó, lángok és székely gyerekek lélekharangjátéka megnyitotta előttünk az idő kapuját – vagy a múlt mélységesen mély kútját – megjelent előttünk Gizella királyné gigantikus, nyolc méter magas szobra. (Hommage á Bread and Puppet. Ez még nem a Rubber Puppet.)
Nem sokkal később átrepült a fejünk fölött Verancsics Faustus feltaláló, veszprémi várkapitány bábu alakjában. Ezzel körülbelül vége is volt a veszprémi nagyok felsorolásának. Még Auer Lipót házát véltem felismerni a show vége felé, a Tesz-Vesz részben, nagyon hegedültek előtte.
Tesz-vesz város
A mai Veszprém mint Tesz-vesz város mutatkozott be, hősök nélkül. Köznapi emberek köznapi életével. Söprés, sörözés, ilyesmi. Értem én, hősök nélküli, arctalan kor a miénk.
Nem jártak sokkal jobban a délutáni köztévé által bemutatott, M. Tóth Géza által rendezett portréfilmben sem a veszprémiek. Láthattunk siófoki, keszthelyi, szentantalfai, sümegi, felsőörsi, balatonfűzfői értékes embereket. Egy-két veszprémit is. Értem, persze, Veszprém-Bakony-Balaton. Tudom, a kultúrát széleskörűen értelmezzük, de azért művészet volt kihagyni belőle éppen az egyetemet, a tudósokat, az irodalmat, a képzőművészetet, a filmet, a rockzenét. A film rendezője csokikészítővel, borásszal, világhírű kézilabdással, olimpiai ezüstérmes úszóval gondolta megfelelően az agyunkba vésni a veszprémi kultúra nagyjait. Tisztelet és becsület a munkájuknak, le a kalappal az életútjuk előtt. Ám szerintem, ez a lista inkább egy turisztikai filmben állta volna meg a helyét. Ha Veszprém Európa Turisztikai Fővárosa címet nyeri el. De nem. Tudtommal Európa Kulturális Fővárosának nyitóarcait láttuk.
Alice Csodaországban
A szombat esti gigantikus, multimediális EKF-nyitány is inkább illett volna egy stadionba, megnyithatta volna akár a katari VB-t is, csak Gizellát, Faustust és a verbunkot kellett volna lecserélni.
Az egésznek a fényfestés része többnyire nagyvilági, trendi volt. Helyenként giccsel. Keretbe helyezte, ellenpontozta a nosztalgikus magyar momentumokat. Direkt jól jött a multimédia-művészeknek a 20 emeletes és fantasztikus dolgokat műveltek vele. Volt, amikor azt az illúziót keltették, hogy felnyitják a tetejét, hogy belátunk a falak mögé, ahol ott táncolnak a lakók is a verbunkos zenére. A 20 emeletes illúzióját látva kicsit úgy érezhettük magunkat, mint Alice Csodaországban, vagy mint Alice a tükrön túli Tükörszágban.
Sokat levont az audiovizuális show-ból a jellegtelen jazz-rock zene, amit Pacsay Attila állítólag direkt erre az eseményre komponált. Kivéve a Rubber Puppet zenekar Kossuth utcán című lokálpatrióta slágerét. Utóbbi legalább megdobogtatta a 15 évvel ezelőtti, mai harmincasok, negyvenesek szívét. Az ő idejükben volt nagy sláger.
Ez volt a show egyik csúcspontja, a másik a verbunkos tánc, amit jól ellenpontozott a rendező második, harmadik síkban, a „tükör mögött” megjelent breakelőkkel, hiphoposokkal, konstruktivista fényfestéssel. A végére elfáradt a produkció és már csak a toronyórák hullottak az égből vég nélkül a nagy kivetitőn. Megállt az idő. Kezdhették volna a show-t 20 óra 23 perckor, vagy még inkább befejezhették volna 20.23-kor.
A gigantikus EKF-nyitány show-t megelőzően egész nap zenéltek, énekeltek, táncoltak Veszprém különböző helyszínein, ahogy utána is hajnalig. A tükrön innen.
Fotók: GaKe és internet
