„Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés!” – fogalmazták meg a márciusi ifjak 1848-ban a 12 pontban. Ennél jobban most se tudnánk, legfeljebb kicsit konkrétabban azt mondhatnánk: normális országot, tiszta közéletet!

Normális országot akarunk olyan vezetőkkel, akik nem autokraták, nem diktátorok, nem populisták, de nem is szolgák, nem lopják el az ország vagyonát, nem uszítják egymás ellen a szavazókat. Nem az oszd meg és uralkodj a céljuk, hiszen ők az országért és annak lakóiért dolgoznak, és jól csinálják, amit csinálnak. Mint például a skandináv államokban, ahol sokszor az elnök nevét sem tudják, de nem is érdekes, mert flottul működik az ország.

Persze, a skandináv országok vezetői sem angyalok, nem is szentek. Platón óta tudni, hogy az emberi természet gyarló. Éppen emiatt a magukat demokratáknak vallók is csak ritkán alkalmasak valóban demokratikus döntéshozatalra. Éppen ezért kellenek a fékek és ellensúlyok a demokráciák működéséhez, a szabad média és a szabad véleménynyilvánítás garanciája és a politikai hazugságok büntetése. Nyilvánvalóan ezeket szüntetik meg legelőször a populista autokraták, mert így könnyűvé válik az ősi ösztönök, törzsi hajlamok politikai manipulálása. Ennek nagy szakirodalma van. A hatalmas pénzekért működtetett propagandagépezet mindent elhitet az alattvalókkal, amit csak kell. Kihasználja az emberi gondolkodás gyengeségeit és törzsi narratívákra való érzékenységét.

Normális országot akarunk, de itt tartunk. A legnagyobb probléma, hogy a világ megrekedt a polgári forradalom valamelyik szakaszában és arra vagyunk ítélve, hogy újra és újra neki kell látni az egyszer már megszerzett, de elvett jogokat visszaszerezni – magyarázzák a filozófusok. Sőt, az írók szerint nálunk még rosszabb a helyzet, Magyarországon még a feudalizmust sem győztük le. Így hát a normális ország kívánsága tekintetében legfeljebb a legkisebb rosszban reménykedhetünk.

Fotó: Lelépő