A Küszöb című regényével mutatkozik be az olvasóknak a Veszprémben élő Szántó Áron. A Küszöb markáns, műfajokat vegyítő alkotás, realista alapokra épített, sötét hangulatú történet, amely fokozatosan csúszik át a természetfeletti világba.
Szántó Áronnal a könyv veszprémi bemutatója előtt beszélgettünk.
– Kérnék egy pár mondatos bemutatkozást!
– Egyéni vállalkozó vagyok újságírás és online marketing területen. Emellett idén húszéves a punkzenekarom, a PFA, melyet gyerekkori barátaimmal alapítottunk még tinédzserkorunkban. Hip-hop perszónámmal Lord Iron Livah néven rappelek, és a képzőművészetben is kezdem megvetni a lábam. Microsoft Paintben készült rajzaimból most készülődök a hetedik kiállításomhoz. A Küszöb az első valódi regényem, ez egy teljesen új terep számomra. Mindezzel egy időben és mindezek előtt a négyéves kisfiam lehető legjobb édesapja próbálok lenni.
– A könyv hátlapján az olvasható, hogy nem igazán rajongott az iskoláiért. Akkor nem is kapott olyan útravalót, aminek aztán hasznát vehette az életben?
– Általános iskolában még elvoltam. Bár a keretrendszert akkor is túl merevnek tartottam, de jó tanuló voltam, az osztálytársaimat és a légkört pedig kifejezetten szerettem. Középiskolába viszont egy elitista gimnáziumba kerültem, ahol totális kultúrsokk volt szembesülni azzal, hogy másmilyen gyerekek is vannak, mint a Haszkovó lakótelepen. Nem igazán voltunk egyívásúak, hogy úgy mondjam. Őket az érdekelte, hogy a tanárok megdicsérjék őket és hogy jó jegyeik legyenek. Engem ezek a dolgok kamaszként már egyáltalán nem izgattak. A tanáraim többsége is önkényes türannoszként viselkedett, amit nevetségesnek tartottam, és ez folyamatos konfliktusokat szült közöttünk. Minél jobban próbálták rám erőltetni az indokolatlanul fasisztoid szabályaikat, annál jobban folytam át a rácsok között, ez pedig egyre dühösebbé tette őket. A kérdés egyébként remek, mert ennek ellenére hihetetlenül hálás vagyok ezekért az évekért, mivel így már akkor sikerült megértenem, hogy az emberi élet milyen könnyedén sodródhat zsákutcába, ha nem hallgatunk az intuícióinkra azért, hogy másoknak megfeleljünk, és persze az állhatatosságról is megtanultam pár leckét.
– Szeretett olvasni? Vannak fontos olvasmányélményei?
– Gyerekként csak „lakossági” szinten, inkább a képregényeket szerettem, de emlékszem, hogy az Ábel a rengetegben például nagyon tetszett. Tinédzserként már valamivel közelebb kerültem az irodalomhoz George Orwell vagy akár Örkény István révén, de igazán csak a húszas éveim elején ragadott magával, amikor megismertem Charles Bukowski írásait. Lehengerlő volt az a slendrián minimalizmus. Mára már elég sok mindent olvasok, de tény, hogy elsősorban az olyan agyleolvasztó sci‑fi‑írók állnak hozzám a legközelebb, mint Philip K. Dick, Arthur C. Clarke, Cixin Liu, vagy akár a kicsit könnyedebb, kommerszebb stílusú Kurt Vonnegut. Alan Moore Megvilágosodások című novelláskötetét tavaly olvastam. Azt hiszem, ez a legerősebb impulzus a közelmúltból.
– Honnan az ötlet, hogy regényt írjon?
– Huszonegy-két évesen már írtam egy kisregényt és néhány novellát, de akkoriban inkább a zenélésre fókuszáltam. Viszont mindig ott motoszkált bennem, hogy egyszer majd írok egy igazi regényt, csak vártam a megfelelő ötletre.
– A regénynek van valóságalapja, vagy egy az egyben fikció?
– A nyilvánvalóan fantasztikus elemek persze fiktívek, de ezek vannak kevesebben, és ezeket leszámítva a karakterek, a történések és a helyszínek többsége a valóságban gyökerezik. Személyes megfigyeléseim, tapasztalataim, ismerőseim szolgáltak mintául a szöveg nagy hányadának megformálásakor. Persze ezek a foszlányok álomszerűen keverednek egymással, egyik feloldódik a másikban, és a vegyülésük tulajdonképpen teljesen új struktúrákat alkot, melyeket a fantázia kötőszövete sző eggyé, így a végén megint csak ott kötünk ki, hogy ez egy fiktív regény.
– Hogyan dolgozott a regényen?
– A Covid alatt, mivel sokat unatkoztam, elkezdtem kifundálni az egyes karaktereket, illetve a szerepüket a cselekmény alakulásában. Csak két év elteltével ültem neki a konkrét írásnak, mikor már vázlatszerűen minden ott volt a fejemben. Persze a szöveg organikusan nőtte körül ezt a vázat, mint egy invazív liánfaj. Sok újdonság közben jött. Voltak karakterek, amik előtérbe és voltak, amik háttérbe szorultak a tervezetthez képest, de ez kellett hozzá, hogy egy élő, lüktető történetet alkossak. A könyv körülbelül egyharmadát a szabadban, bakonyi és Balaton-felvidéki erdőkben, réteken írtam egy füzetbe. Az utolsó fejezetet pedig, egyfajta főhajtásként, Tatay Sándor sírjánál Bakonytamásiban. Tatay vitán felül a Bakony legnagyobb írója volt.
– Kinek ajánlja a regényt? Krimikedvelőknek? A sci‑fi műfaját szeretőknek? A könnyed, szórakoztató irodalmat fogyasztóknak?
– Mindenkinek, aki elveszettnek érzi magát, vagy nem találja a helyét ezekben a zűrzavaros, apokaliptikus időkben.
A Küszöb bemutatója április 17-én, pénteken 18 órakor lesz a Teremben (Szabadság tér 1.). A szerzővel és dr. Dávid Gyula szerkesztővel, a Figura Könyvkiadó vezetőjével Varga Richárd költő, zenész beszélget.
A szerző portréját Szántó Nikolett Vivien készítette








