A költészet napján, április 11‑én mutatták be a Mestermű Galériában Búzás Huba pár hete megjelent verseskötetét, amelyet Hegyeshalmi László illusztrált.

„Ki fogja beszélni e nyelvet 3000-ben?” – idézte fel egy korábbi versét, a József Attilához címűt, hiszen a költészet napja József Attila születésnapja. Ez az aggódás, amit az említett versben Búzás Huba megfogalmaz, egész költői, esszé- és drámaírói létét meghatározza. Humanistaként mélységesen aggódik népéért, a magyarságért, az anyanyelvünkért.

– Megijeszt, hogy elmúlik a nyelvünk – mondta –, ez mindig foglalkoztatott.

A humanizmus és a felvilágosodás eszméje a sejtjeibe ivódott. Eszmélése óta és egész életében az emberszeretet és az emberközpontúság volt a vezérelve, és mindig is bírálta azokat az embereket, azokat az eszméket akik/amik ettől eltértek. Emiatt fontosnak tartotta, hogy barátai körében felolvasson egy részletet Márai Sándor naplójából: „Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő, »mint keresztény magyar ember«, előjogokkal élhet e világban egyszerűen azért, mert ő »keresztény magyar úri ember«, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »kereszténymagyar« vagy »úriember«, tartani a markát, s kereszténymagyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potyanyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában.”

A naplórészlethez kapcsolódóan felolvasta a Versbe öltözködjék a lélek című, most megjelent kötetből a Bartók szellemében című költeményt, amelynek utolsó versszaka így szól:

kövesd a géniuszt, zenéje nem a múlt,

    a nemzetért is alkoss, lásd mi végre,

    hogy megmaradj! Elég a kocsmapult,

    e század jajja, könnye, mérge!

        …lírád előtt fénycsóva gyúlt

Búzás Huba elmondta, hogy alkotótársának tartja Hegyeshalmi Lászlót, aki a kötetében megjelent 33 költeményhez 33 grafikát készített. A képzőművész pedig megjegyezte: nagyon jelentős és nagyon egységes kötetről van szó. Tisztelete jeléül ő is felolvasott a kötetből.

Búzás Huba az est befejezéseként még egy verset felolvasott. Megjegyezte: ez vagyok én.

Íme:

Gyertya ég, lobog a síromon

a népemet halálomban is egyre féltem!

    e föld alól jajongok érte, jóllehet

    a nemzet gyertyaként lobog az éjben,

    s bár széltől óvnám, mást, eh, mit tehet?

        nyelvünk magyar beszéd: a láng…

elfútta volna félvilág e nemzetet

    ~ a tűz mindenkié, ezt mondanánk! ~

    a gyertya önmagát emésztve

    világít ~ esztelen, falánk? ~

        kérdezheted: mi végre?

líránk nagy fénye sziporkázzék szerteszét!

    ~ tudatlan népnek elkopik a térde ~

    fohászom: ne veszítse el eszét!

    Fáklyáidat fogd, gyújtsd meg érte:

        lobogj, lobogj, magyar beszéd!

(A kötetet illusztráló grafikákból kiállítás nyílt a Mestermű Galériában.)

A vezető képen: Búzás Huba verset olvas. Fotók: a szerző