A művészetek visszakapták értéküket Sebő Ferenc munkásságával. A hetvenes évek elejétől kevés olyan gyermek élt, aki nem fújta a Bóbitát, diák, aki ne Sebő Ferenc zenéjével énekelte József Attila verseit. Veszprém fájdalommal búcsúzik, sokszor volt a város vendége.

Sebő Ferenc dallamai sokáig velünk lesznek. Hogy ez nem pusztán óhaj, azt jelzi a krónikás majd félévszázados emléke. Nagy Lászlót 1978 februárjában temették, mínusz tizenöt fokos hidegben. A gyászolók vacogtak, de a tömeg nem oszlott. A Farkasréti temető ravatalozójából a sírhelyig a búcsúzó sokaság hol sírt, hol könnyei között mosolyogva énekelt. Sebő Ferenc és Halmos Béla hegedűikkel kísérték utolsó útján. Az archaikus keservesek között a költő kedvenc népdalait húzták. Felesége, Szécsi Margit velük énekelte: Volt jegyeském, édes párom.

Sebő Ferenc Nagy László és Szécsi Margit életének is része lett, ahogy milliók életének is. A legtöbben nem is tudták, hogy a rádióslágerré lett dal, amit énekelnek, a magyar költők egyik legnagyobbikának verse, az ifjú zeneszerző kompozíciója.

A televízióban pedig a gyönyörű lány, Sebestyén Márta Sebő szerzeményét, Horatius megzenésített versét adta elő – sokan vadiúj sikerszámnak gondolták.

Olyan természetesen szóltak a dallamok, mintha azok mindig a magyar fülekben, szívekben lakoztak volna, és amelyre azonnal táncra lehet perdülni. A legfiatalabbak a leginkább: az egyetemi aula Sebő–Halmos karácsonyi műsorát a kicsik végigtáncolták a két zenész legnagyobb örömére. Csakúgy, mint évről évre a Művészetek Völgyében a Kaláka Versudvar keretében, ahol a szülők rápisszegtek a gyerekekre, Sebőék pedig biztatták őket, hiszen erre való a muzsika.

Sebő Ferenc évszázados dallamokhoz nyúlt vissza, Kallós Zoltánnal, Novák Ferenccel és Tímár Sándorral járta Erdély tájait, gyűjtötte a zenét, a táncot. A fővárosi fiatalok felszabadult örömmel táncoltak ezekre, igényelték a lépések, a táncrendek tanítását. Rövid idő alatt száznál több táncház működött csak Budapesten, de gombamódra szaporodtak vidéken is. Az amatőr táncegyüttesekben anyanyelvi szinten sajátították el a Kárpát-medence tájainak és népeinek táncnyelvét, hogy utána szabadon improvizáljanak, arra használva, amire való: az érzelmek kifejezésére. E mellett a táncházak életformát, világnézetet képviseltek. Ez a táncos anyanyelv erőteljesen hatott a kortárs táncosokra, folyton megújuló alkalmazása.

Sebő Ferencet mégsem lehet csak a világörökséggé lett mozgalommal azonosítani. A Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjeként, a Hagyományok Háza kitalálójaként, a Bartók rádió műsorvezetőjeként egyaránt arra törekedett, hogy a magyar kultúrát (hagyományok beépítésével a kortárs művészetekbe) hétköznapi szükségletként éljék meg az emberek. A hetvenes, nyolcvanas években családi összejöveteleken, tábortűz mellett örömmel énekeltek. A népzene divatja mellett beköszöntött a zenés versek aranykora. Nagy László, Weöres Sándor verseit naponta játszotta a tv, a rádió, a buszon dúdolták azokat.

Sebő Ferenc Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze egyszerre volt előadó- és alkotóművész, népzenekutató, egyetemi oktató és kedves társasági ember. Humorát mindenki méltányolta. Személyisége máris hiányzik a magyar kultúrából.

Vezető képünkön Sebő Ferenc. Forrás: sajto-foto.hu