Veszprém is csatlakozott a tisztelgőkhöz: születésének 120. évfordulóján országszerte nyíltak tárlatok Vasarely alkotásaiból. A CODE‑ban immerzív kiállításon érzékelhetők művei.
Százezrek nőttek fel Vasarely-poszterek látványával. Magyarországon lakások, orvosi rendelők és óvodák falairól néztek vissza ránk a múlt század hetvenes éveiben az akkor már világhírű Victor Vasarely alkotásai. Azok a fiatalok, akiknek a panelbeugrókra is gyűjtögetni kellett, szakítottak a klasszikus csendéletek világával. Gyermekeik esztétikai érzékét a színes, geometriai formákat variáló, olcsó Vasarely-poszterekkel alakították ki.
Az üzleti érzékkel is megáldott Vasarely Vásárhelyi Győzőként született, és Franciaországban különféle reklámok készítésével alapozta meg vagyonát. Karrierje magasra röpítette, de szülőföldjét nem feledte: 1968-ban száznál több szitanyomatát ajándékozta a Szépművészeti Múzeumnak. Kiváló érzékkel használta a reklámot: még ismertebbé tette a pécsi Zsolnay Porcelángyárral együttműködve készített, a budapesti Déli pályaudvar jellegzetességévé vált 1974‑es murális műve, majd 1977‑es mázas kerámiaplasztikája, amelyet naponta tízezrek láthattak. Még életében megnyílt első hazai múzeuma, amelyet több követett.
A Veszprémbe látogatók a CODE-ban egész nyáron olyan tárlatot járhatnak végig vezető kíséretével, ahol a kiállítóterek átalakulnak misztikus világokká, elmosódnak a határok a valóság és a vízió között, ahol a néző úgy érezheti, másik világba csöppent.
Lehet azon vitatkozni, hogy a gyorsan népszerűvé váló immerzív forma mennyire formálja át a művészi befogadást, de az kétségtelen, hogy egyre több térben kelnek életre a művek. Vasarely műveit nézve az ember gyakran érzi úgy, hogy azok kilépnek a keretből, szinte azonnal mozdulnak, életre kelnek. Vasarely egyetemes vizuális nyelvet kívánt létrehozni. Ehhez olyan „plasztikai ábécét” alkotott, amely geometriai formák és színek elemeiből állt. Érdekes végiggondolni, mit tesz hozzá ehhez a befogadói élményhez az immerzív megoldás.
A vetítést interaktív közösségi alkotótér, a Vasarely Echo követi, melynek során a látogatók játékos formában kapcsolódhatnak Vasarely művészetéhez. Az élmény a teret formálható vászonként kezeli, ahol a minta, a szín és a geometria folyamatosan reagál a test jelenlétére. Minden interakció új kompozíciót hoz létre, így az installáció az absztrakt geometriai kísérletezést játékos, közösségi alkotássá alakítja. Az előadást élményfolyosóval egészítették ki, ahol a művész élettörténete, ikonikus művei és öröksége ismerhető meg.
Animációk: Bordos László Zsolt, Nagy András László, Battha Gáspár, Kiss Patrik, Besnyő Dániel. Vágó: Tarcsay Gábor. Zeneszerző: Pfitzner Áron. Narrációs szöveg: Nyáry Krisztián. Narrátor: Szakács Tibor. Élményfolyosó: Simon József, Ránki Dániel. Művészeti vezető / rendező: Besnyő Dániel, Kálmán Mátyás.
A kiállításra időpontok a CODE honlapján találhatók.
Fotók: CODE – Digitális Élményközpont, Veszprém











