A legcsúnyább, a legelesettebb, a legprózaibb alakokban is képes volt megmutatni a szépséget az egyik legkülönlegesebb magyar művész. Meghalt a képzőművész, a természetvédő, a hagyományőrző, a tanító, aki ég és föld között élt és alkotott.
Somogyi Győzőn kívül kevés olyan művész élt köztünk, kinek rajzait a diákok jobban ismerték volna. A magyar történelem tanítása során nem volt iskola, ahol ne kerültek volna elő grafikái a koronáról, a páncélos lovagokról, Bocskai hajdúiról, a szabadságharc hőseiről, a világháborús honvédekről és persze a huszárokról. Leginkább a kackiás bajszú huszárok olykor ironikusnak tűnő figuráit kedvelték az ifjak. Megelevenedett könyvlapként csodálták élőben, amikor a lovát egy-egy bemutatón igyekezett visszafogni. Méltóságteljesen ülte meg a Radetzky-huszárezred egyenruhájában paripáját Pápa főutcáján vagy a budai várban. Magas, szikár alakja a földön állva is méltóságot sugárzott bármilyen kiállításmegnyitón vagy épp a salföldi népfőiskola előadótermében.
Földi, kézzel fogható életműve is hatalmas: grafikák ezrei, nagyméretű festmények, éveken át kézzel írt és rajzolt krónikák, újságok. Égi-szellemi hagyatékát, az előadásokat, védőbeszédeit, baráti beszélgetések bölcs és jóízű megszólalásait őrizzük. A Káli-medence és a Salföld természeti értékeinek védelmezője, hagyományőrző rendezvények állandó szereplője volt. És gondos gazdája állatainak: rackáinak, szamarainak. Somogyi Győző ég és föld között élt és alkotott olyan energiákkal, amelyekről mi legfeljebb csak álmodunk.
Kevesen tudják, hogy felszentelt pap, civil hallgatóként elvégezte a Római Katolikus Központi Hittudományi Akadémiát, később ugyanitt az egyháztörténet doktorává avatták. Nyolc évig segédlelkészként teljesített szolgálatot a fővárosban. A szakralitás minden művén tetten érhető, a jó és az igaz fogalmától elválaszthatatlan szépség jellemzi alkotásait.
Szerencsénkre 1975-ben beleszeretett a Balaton-felvidék lankáiba, és olyannyira megfogta a táj, hogy Salföldön ragadt: felújított régi parasztházában minden népinek mondott tárgy újra életre kelt. Feleségével, Korényi Dalma iparművésszel klasszikus állattartásra is berendezkedtek. Előbbi példájukat több művész követte, ma Salföld az egyik legszebb magyar település. Rákényszerült, hogy megőrizze otthonának és környékének egységét, folyamatosan kiállt a Balaton-felvidék környezetéért. Egyesületet alapított, sokakat ösztönzött érdekük képviseletére. Az egyesület újságját éveken át maga írta kézzel, s rajzolta tele különleges növényekkel, állatokkal és a hely ikonikus emberalakjaival.
Az egész Kárpát-medencét sajátjaként szerette, benne az élővilágot különleges módon örökítette meg: páratlanul részletes, madártávlati térképet rajzolt. Az utazásai során tapasztaltakat izgalmas technikával vetette papírra, régi térképrajzolásai hagyományokat élesztett újra. Csakúgy, mint a történelmi hűséggel ábrázolt fegyverforgatók sokaságának ábrázolásával.
Festményei a régi festők tiszta színvilágát hozták vissza: a huszadik és a huszonegyedik század posztmodern idején szokatlan volt képein az élénk rózsaszín, a babakék, a harsány zöld vagy a harsogó citromsárga. Az alakok mellett egyedivé lettek vásznain a színek is. A történetek viszont évezredesek, a Biblia világa elevenedett meg keze nyomán.
Somogyi Győzőt a magunkénak tudtuk Veszprém megyeiként, veszprémiként. Tárlatok állandó kiállítója volt, történelmi, hittudományi előadások szereplője, ünnepi felvonulások éllovasa. Ég és föld között élt és alkotott. Mostantól az ég lett birodalma.
A Veszprém Kukacon itt, itt és itt olvashatott Somogyi Győzőről.
Vezető képünkön Somogyi Győző festményei között Fotó: Magyar Művészeti Akadémia
