A hétvégén elstartolt az EKF programsorozata, ráadásul január 22-e A magyar kultúra napja. Plusz 2023 Petőfi emlékév, hiszen nemzetünk költője 200 éve született. Tökéletes apropó volt mindez a Forte Társulatnak, hogy Veszprémben mutassák be A helység kalapácsa című eposzparódiát.
Kusza, zavaros, túltolt. Ezek voltak az első gondolataim. Mint mikor valaki az El Caminóval felérő, küzdelmes, gyötrelmes útként meséli el az esti buliból való sétáját hazafelé, holott csak egy utcányi távolságot kellett megtennie.
Az első percekben nehezen vettem fel a fonalat. A szokatlan beszédritmus, a szinte érthetetlenül cikornyás szöveg és a modern színpadkép elsőre nem fért össze. Néhány perc elteltével azonban, mikor a cselekmény beindult, és megkaptam a várt fogódzót, rá tudtam hangolódni az előadás világára. Túlzó és a végletekig parodisztikus, mégis szórakoztató 90 percet töltöttem a nézőtéren ülve.
A történet a maga módján ék egyszerűségű. A kocsmárosné, Szemérmetes Erzsók kegyeiért küzdve a templomba zárják annak párját, a helység kalapácsát, a kovácsot. Így a kissé tutyimutyi, ugyanakkor nős kántor lehetőséget kap, hogy Erzsók közelébe férkőzzön. A kovács azonban kiszabadul, a kocsmába érve rajtakapja őket, és kirobban a perpatvar, melybe természetesen mindenki belefolyik, aki csak él és mozog a környéken.
A helység kalapácsa látványvilága rendkívül érdekes. Narancssárga rekeszeken kívül nem használtak semmit. Ezekből építkeztek, váltottak helyszínt, mintha csak legóztak volna. Néhány ládát beépített mikrofonnal láttak el, így a mesélő szerepe könnyen vándorolhatott egyik művészről a másikra. A hangosításra szükség is volt, hiszen a produkciót élő zene kísérte. A Mendelssohn Kamarazenekar azonban nem klasszikus, nagyívű zenével, hanem a Horváth Balázs komponálta, ritmust és aláfestést adó zeneművével tette teljessé az élményt.
A klasszikus szöveget vérbeli kortárs zenei és színházi keretbe foglalta Horváth Csaba rendező. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával létrejött előadásban a Forte Társulat a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves fizikai színházi szakos hallgatóival egészült ki. A kizökkentett beszédritmust kizökkentett fizikai megjelenés kísérte. A szereplők sokszor természetellenes testhelyzetben, kifeszített pózokban, néha marionettbábokat megidézőn jelentek meg a színpadon. Mindemellett világosan kitűnt a művészek táncos képzettsége.
Petőfi szövege remekül karikírozza az eposz műfaját, az előadás pedig megtette ugyanezt a színpadi világgal. A kezdeti zavarból így összeállt a paródia, és őszintén lehetett nevetni az együgyű figurák esendőségén, miközben az egyszerűségük azt is megmutatta, mennyire a szív és az indulat vezérel mindannyiunkat. Legyen szó kicsi, vagy annál is kisebb dolgokról, az ember végeredményben akkor is csak ember.
Szalai Renáta
Fotók: Éder Vera
