Kuriózum, történelmi pillanat! Öveket bekapcsolni! Hamarosan kezdődik a „never ending story”, erős túlzással a soha véget nem érő történet. Bizony, legkevesebb hat, de lehet, hogy hét Telekom Veszprém–OTP Bank–Pick Szeged klasszikus kézilabda-összecsapást láthatnak majd a szurkolók.
Egy alapszakasz, két Bajnokok Ligája, egy Magyar Kupa és két vagy három mérkőzésből álló bajnoki döntő. Ez olyan lesz, mint amikor sokadszor nézünk egy kedvenc filmet. Már unalomig ismerjük minden kockáját, mégis mindig találunk benne valami újat, érdekeset…
A két nagy, hazai klub rivalizálása már majd két évtizede tart. Ám március végéhez közel olyan oda-visszavágós derbi lesz a két csapat között (először a Pick Arénában), amely egyben történelmi pillanat is a hazai sportágban. Hiszen a legrangosabb nemzetközi kupában, a Bajnokok Ligájában még sohasem mérkőztek meg egymás ellen az együttesek. Igazi kuriózum ez!
A tét a presztízsen kívül is óriási. Hiszen a Telekom Veszprémnél az idén kötelező elvárás az újabb Final Fourba jutás. Szegeden tíz éve várnak erre a pillanatra. Ráadásul most még csak a legjobb nyolc közé jutásért feszülnek egymásnak a felek. Vagyis: valakinek füstbe megy a terve.
No, de akkor mégis melyik magyar klub képviselheti tovább a BL-ben az országot? Nehéz kérdés. Ami biztos: ebben a pillanatban ezer sebből vérzik mind a két csapat. Nem csak a sérültek és az utóbbi hetek gyengébb nemzetközi szereplése, a nagyobb arányú vereségek miatt. Sokkal inkább a mutatott csapat és egyéni teljesítmények rapszodikussága bosszantja a szurkolókat itt és ott is. Jogosan.
A Telekom Veszprém továbbjutása mellett szól a szegediekkel szembeni másfél évtizedes összetett eredményessége, abszolút pozitív mérlege. A Bajnokok Ligája Final Fourban való rendszeres, hét részvétele, ahol már négyszer is döntőt játszottak, de még egyszer sem hozták haza a trófeát. Aztán Momir Ilić vezetőedzőnek nagyságrendekkel erősebb a játékoskerete, mint a Tisza-partiaké.
Mi dönthet Juan Carlos Pastor mester együttesének javára, aki ex-veszprémiekkel (Alilović, Mikler, Mačkovšek, Tönnesen) is terelgeti övéit a sikerek felé a Bajnokok Ligája sorozaton kívül. Egyetlen szó a válasz: a tendencia. Az utóbbi öt év eredményessége a Veszprém ellen. A három bajnoki cím és a Magyar Kupa győzelem. Ez az egyetlen szerencsepatkójuk, ami azonban nem kevés. És még valami, ami erősebbé teheti őket: ennek a közösségnek, így együtt ez az utolsó lehetősége megharcolni az egy évtizede hajszolt vágyaiért. Tény: ez a veszprémiekre is majdnem igaz…
Az OTP Bank–Pick Szeged tehát mostanság a végjátékban a Veszprém Arénába jár győzni, bulizni, ünnepelni a vörös mezes drukkerek legnagyobb bosszantására és bánatára.
A sors pedig megint úgy hozta, hogy március végén, a második összecsapás után Veszprémből léphetnének tovább a BL-ben a legjobb nyolc közé.
Donát Tamás
A vezető képen jelenet a Telekom Veszprém–OTP Bank–Pick Szeged tavaly októberi veszprémi összecsapásából. Fotó: MTI/Kovács Anikó