Nagyjából egy éve álmomban nem gondoltam volna, hogy akciós élelmiszereket lesek. Hogy az évtizedek óta szokásos luxuscikkek mellé majd olyanok sorakoznak fel, mint a karfiol, vaj, sajt vagy a túró. A sajtos-tejfölös tésztáról mint luxuskaja pedig már ne is beszéljünk.
Azt sem gondoltam volna, hogy eljutok odáig, egyszerűen elvből nem veszek meg dolgokat. Egy biztos: kényszerből, de jelentős metamorfózison mentek át a vásárlási szokásaink.
Nálam a vajnál kezdődött. Emlékszem, épp a Lidlben álltam a hűtőpult előtt, amikor megláttam, hogy ezer forint a vaj. Annyira sokkolt, hogy a mellettem gyanútlanul nézegető idős hölgyet is leszólítottam, hogy akkor most biztosan jól látok-e. Azóta persze már visszasírtam ezt az ezerforintos akciós verziót (fotóztam valamikor 1800 forintos „példányt” is). Bár mostanság, hogy a Gazdasági Versenyhivatal végre elkezdett vizsgálódni, már 900 forintért is be lehet szerezni egy 200 grammos kiszerelést.
Nem mondhatnám, hogy korábban impulzusvásárló lettem volna, vagy hogy családilag csakis lazacot majszoltunk volna kaviárral. Ám tény, hogy a vásárlási szempontjaink első helyén inkább az állt, mit szeretünk enni. Illetve kisgyerekes és az egészséget szem előtt tartó anyukaként figyeltem/figyelek az ételek minőségére.
Időnként simán megvettünk dolgokat csakis azért, mert meg akartuk kóstolni. Innen jutottunk el odáig, hogy néha már elröhögöm magam, amint a párom sportot űz abból, mi az, amit elvből nem vesz meg. Mert engem sem visz rá a lélek az 1700 forintos karfiolra meg az 1700 forintos túróra, az 1100 forintos, grapefruitméretet alig meghaladó egy pomelóra.
Sajtokból megnézzük, mi az, ami akciós, a mexikói tonhalsaláta-konzerv 2000 forint, a gyerek Actimelje majdnem kétszer annyiba kerül. Két nappal ezelőtt pont az óvodai farsangra akartam jó minőségű gyümölcslevet venni a gyerekeknek – 850 és 900 forint között volt egy liter. Nem vettem meg, ehelyett másnap beszaladtam valamiért egy másik boltba. Érdekes módon ott akciós volt, valamivel 600 forint alatt sikerült megkaparintani ugyanazt a márkát.
A bosszantó az egészben az, hogy szinte már egymásra licitálnak a különböző élelmiszeripari szereplők az áremelkedés mértékével. Joggal érezheti a vásárló, hogy már rég nem az energiaválság (háború, szankciók, meg amire még rákenik) indokolta mértékben emelkednek az árak. A tűrőképességünket tesztelik: mennyit bírunk el.
Örülök, hogy ez a Gazdasági Versenyhivatalnak is feltűnt végre (úgy tűnik, ők is járnak boltba). Elkezdtek vizsgálódni, hogy „kiderüljön, a legális piaci folyamatokon kívül áll-e bármilyen, a versenytörvénybe ütköző trükk” a tej- és tejtermékek, valamint a tartós élelmiszerek piacán drasztikus áremelkedésének hátterében. Hát, kíváncsian várjuk a konklúziót.
Egy biztos, mi sokkal tudatosabban vásárolunk és fogyasztunk (ami egyébként jó!), és a korábban főként krumplipucolásra használt akciós újságok is értelmet nyertek.
Kiss Nikolett
