Az Élj vagy halj meg nemcsak Anne Sexton pályáján, de az egész XX. századi amerikai lírában mérföldkőnek számító kötet. Sexton költészete rávilágít a női létezés új, megrázó aspektusaira.
A XX. század közepi, amerikai vallomásos költészet két nagy jelentőségű költőnői életműve közül Sylvia Plathé jól ismert Magyarországon is, de a hazájukban legalább annyira elismert és népszerű Anne Sexton szinte hozzáférhetetlen volt eddig a hazai versolvasók előtt. Hála a remek fordítóknak, Fenyvesi Orsolyának, Mesterházi Mónikának és Szlukovényi Katalinnak, ez a helyzet most megváltozhat. Az Élj vagy halj meg nemcsak Sexton pályáján, de az egész XX. századi amerikai lírában mérföldkőnek számító kötet. Ahogy Szlukovényi Katalin írja utószavában: „Anne Sexton kötete kertelés nélkül teszi föl élet és halál legalapvetőbb kérdéseit. Végleges válasz helyett persze sokkal inkább a keresés folyamatának krónikája rajzolódik ki az 1967-ben Pulitzer-díjjal elismert könyvből, amely a vallomásos költészet egyik klasszikusa – magyar fordítása ezért hiánypótló.”
„Minden optimista elhatározás ellenére olykor győz a melankólia; az ember határozottan elbarmolta ezt a bolygót” – idézi a szerző André Gide-et az előszavában, és hozzáteszi, hogy a versek közlésénél azért választotta a szövegek keletkezése szerinti sorrendet, mert azok egy súlyos melankóliás eset lázlapjaként olvashatóak. Milyen érdekes, hogy a súlyos depresszióval küzdő nő, aki első gyermeke megszületése óta harcolt a betegséggel, és mindig oly őszintén, gyónásszerűen vallott fájdalmairól, ez esetben melankóliára tompítja a depresszió szót.
Anne Sexton nem fejezte be felsőfokú tanulmányait, bár később még tanult együtt Sylvia Plathszal a Bostoni Egyetemen Robert Lowellnél. A poétikai szemináriumról egy mindig késve érkező, élénk mintás ruhákat hordó, láncdohányos nőre emlékeznek, akinek lágy, de intenzív jelenléte volt, remegett a keze, ha fel kellett olvasnia, és a cipőjét használta hamutartónak. Annak ellenére, hogy inkább volt poeta natus, mintsem poeta doctus, később megkapta a tiszteletbeli doktori címet, és a Pulitzer-díjat is.
Témaválasztásai a női lét determinatív pillanataihoz csatlakoznak. Őszintén beszél terhességről, menstruációról, gyereknevelésről, barátságokról, szerelmekről stb. Utalásokat tesz apjával és lányával való traumatizált és traumatizáló kapcsolatára. Érzékletes nyíltsággal vall mentális betegsége hétköznapi jelenségeiről, orvosairól, vagy akár arról, mekkora „árulásnak” érezte, hogy barátja, Sylvia Plath előbb lett öngyilkos, mint ő. A két nő barátsága amúgy megérne egy külön misét: Plath egyfajta haragos tisztelettel tekintett Sextonra, dicséreteiben mindig kétértelmű volt vele. Elismerés, csodálat és egyfajta rivalizálás keveredett a kapcsolatukban. Összekötötte még őket súlyos depressziójuk és hogy többször is túléltek öngyilkossági kísérleteket. Ahogy Sexton ebben a kötetben szereplő egyik versében (Halálvágy) magyarázza a kívülállók számára talán érthetetlen, leküzdhetetlen halálvágyat, az egy olyan szubvilágról fest képet, melynek jeleit, üzeneteit nehezen dekódolja az, aki nincs benne: „De az öngyilkosoknak megvan a maguk nyelve. Mint egy ács, azt kérdik: milyen szerszámmal. Sosem azt, minek építeni.”
Ám Sylvia Plath és Anne Sexton nemcsak ezért voltak kívülállók. Plath és Sexton egy olyan korban voltak ambiciózus nők, amely nem kedvezett az ambiciózus nőknek, sőt: őszinte, vallomásos lírájuk szinte berobbant a férfiak uralta világba, új dimenziókat nyitott a nemi elvárásokkal szemben. Egyikük sem fogadta el azt a nőket sújtó kettős mércét, amely a szexuális örömre, párkapcsolatra, házasságra, munkára vonatkozott. Hatalmas hiányosságot pótol tehát a 21. Század Kiadó azzal, hogy a Versum-könyvek sorozatban Anne Sexton versei is megjelenhetnek végre magyarul. A magyar nyelvű világlírai palettáról nem hiányozhat ez az erős, intenzív költészet, amely sok olvasónak világít majd rá a női létezés új, megrázó aspektusaira.
Anne Sexton (1928–1974) a vallomásos költők csoportjához (John Berryman, Randall Jarrell, Robert Lowell, Sylvia Plath) tartozik, akik tudatosan használták életművüket arra, hogy traumatikus élményeiket feldolgozzák. Versei személyesek, szókimondók, jellemző rájuk az erős képalkotás, az álomszerű narratíva. Sexton második idegösszeroppanása után kezdett írni. Élj vagy halj meg című kötetéért 1967-ben Pulitzer-díjat kapott, 1974-ben öngyilkos lett. A legjelentősebb amerikai költők között tartják számon.
A kötet ezen a linken rendelhető meg.
