Szeptember 25-én és 26-án ingyenes koncertekkel, irodalmi programokkal, gyerek-, illetve családi foglalkozásokkal és kóstolókkal várja a veszprémieket és az idelátogatókat a Kávéházak Éjszakája.
A Fricskában Hobo József Attila-estje lesz. A Kunsztban Karinthy-kabarét láthat a közönség Csákányi Eszterés Hajdú Steve előadásában. A Papirkutyában Saiid (Akkezdet Phiai) lép fel. A Kávé és Teaház az Íródeákhoz szombati vendége Búzás Huba költő lesz. A hely vasárnap Pilinszky-udvarrá alakul, ahol három program: két előadás Turek Miklós főszereplésével, illetve a Kósbor együttes közreműködésével és egy kiállítás is megemlékezik Pilinszky születésének 100. évfordulójáról. Gerendás Péter az Incognitóban fog zenélni. Az Ethnokor a Tizen1 előtt, a Latin Formáció a Maricában, Bakos Árpád és barátai a Hangvillában lépnek fel. A Füge Fagyiudvar és Kávézóban a Kodachrome ad koncertet.
A Kunszban több kortárs képzőművészeti beszélgetést hallgathat meg a közönség. A Cafe Frei galériáján a kamaszokat várja több író, ahol a fiatalok kóstolót kapnak a program ideje alatt a Cafe Frei sütikből. A Kokó cukrászdában a legkisebbeket várják mesekönyv-bemutatóval, marcipánformázással, interaktív játékokkal.
– Több séta is indul a városban, mely vagy az egykori és mai kávéházakat veszi lajstromba, vagy történelmi fontosságú emlékeket mutat meg – mondja Serfőző Krisztina, a Kávéházak Éjszakája főszervezője. – Így lesz Brusznyai emlékséta, amelyen Brusznyai özvegyének, Honti Ilonának felejthetetlen naplójából is idézünk. A sétákra a weboldalon található e-maileken keresztül lehet regisztrálni.
Azt is megmutatják, hogy az egyes helyszíneken milyen kávét kínálnak. Egyre nagyobb teret nyer az új hullám, amely a világos pörkölésű kávéra esküszik. Ezt az irányzatot képviseli a Tizen1. Klasszikus olasz kávét főznek a Fügében vagy a Kunsztban, de a Mákmoiselle kávéja is kihagyhatatlan egy finom, frissen sült croissant mellé.
A Kávéházak Éjszakája részletes programja itt böngészhető.
A rendezvény Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.