Ma, a magyar ápolók napjának reggelén a miniszterelnök bejelentette, hogy háromezer fölött van az új koronavírus-fertőzöttek száma, meghalt száztíz beteg és megint egyre többen kerülnek kórházba, de a magyar egészségügy kiválóan vizsgázott az elmúlt egy évben, és remek ápolók dolgoznak a betegellátásban – mondott egyúttal hálás köszönetet a nap ünnepeltjeinek.
Arról nem beszélt, hogy a magyar egészségügy évtizedek óta halogatott és kétségtelenül szükséges reformjának elindítása – épp a veszélyhelyzet kellős közepén – mekkora bizonytalanságot okoz azokban, akiknek most semmi másra nem lenne szabad koncentrálniuk, mint a rájuk bízott betegekre. Akiknek a közalkalmazotti jogállása a hónap végén megszűnik, és ha addig nem írják alá az egészségügyi szolgálati jogviszony szerinti új szerződésüket, akkor fel is út, le is út. Ehhez képest sokan még ezekben a napokban sem kapták meg az aláírni valót, de akik igen, azok is tanácstalanok. Hogyan alakul a bérezésük, az éves szabadságuk, a pótlékaik, a végkielégítés, a túlórák elszámolása, a kötelező kirendelésük, a kiegészítő jövedelemszerzési lehetőségeik? Hiszen sokan, különösen a gyermekeket nevelő egyedülálló anyák, képtelenek az ápolói fizetésükből kijönni.
Le van persze írva minden a jogszabályokban, de nekik se idejük, se hozzáértésük, hogy paragrafusokat értelmezzenek. Jobb híján közösségi oldalakon létrehozott csoportokban próbálnak tájékozódni, kevés eredménnyel. Sokan fontolgatják a pályaelhagyást, a külföldre menekülést, mások összefogásra, határozott fellépésre buzdítanak, de a legvalószínűbb, hogy a többség megadja magát, hiszen maradni akar. Ezt tanulták, ehhez értenek, jó esetben hivatásként élik meg a munkájukat. Aztán majd lesz valahogy.
Van hát okunk az ünneplésre? Mivel ez az ápolók napja és nem az egészségügyé, igen! Mert a sokszor lehetetlen munkakörülmények, az egyre fogyatkozó létszám és a járványhelyzet ellenére ők még mindig ott állnak a betegágy mellett, és gondoskodnak rólunk, a családtagjainkról, a barátainkról. Az ápolók, a szakasszisztensek, a gyógytornászok, a műszaki személyzet tagjai, a beteghordók, a takarítók kitartása nélkül a rendszer egy pillanat alatt összeomlana. Igen, ünnepeljük őket, és köszönjük meg hogy vannak, ha már többet nem tehetünk értük!
