A vizet prédikál és bort iszik tipikus helyzetében a kormány: egy éve titkolta emberségének ékes bizonyítékát. Már tizenkét hónapja él az általuk befogadott háromszáz venezuelai menekült magyarországi településeken. Az adófizetők pénzéből fizették repülőjegyüket, ellátásukat, kerestek nekik állást.
Még büszke is lennék a miniszterek hadának nemes, nagylelkű gesztusára, amellyel egy éve gondoskodnak háromszáz dél-amerikai biztonságos életéről itt, Magyarországon. Csak az csökkenti pozitív érzéseimet, hogy miért kellett ezt a humánus cselekedetet hónapokon keresztül eltitkolni, s miért egy internetes újság, az index munkatársának kellett ezt kiderítenie. Ahelyett, hogy ország-világ előtt megmutatnák, milyen is a keresztény magatartás.
A gárdonyi hotelban megszólaltatott venezuelaiak nem akartak titkolózni, a program szervezői kérték őket, hogy ne beszéljenek a befogadásukról. Az interjúk közben vált világossá, hogy ezt a kitételt a menekültek sem nagyon értik, hiszen ők valóban borzalmas körülmények közül érkeztek, és tiszteletre méltónak tartották a segítséget.
Titkos volt a kimenekítés, szájról szájra terjedt, hogy a magyar állam segít azoknak elmenekülni, akiknek vannak magyar felmenői. Venezuelába nagyjából 5000 magyar emigrált a huszadik században, többnyire a második világháború után és 1956-ban. Pontosan nem tudható, emlékeznek-e magyar gyökereikre, közülük hány emberhez jutott el a hír, de az biztos, hogy az eddig ideérkezők nagy része nem beszél magyarul, számukra nyelvtanfolyamokat szerveznek, ingyen.
Hogy miért kedvesebb a kormánynak az egyik migráns a másiknál, s miért kellett titkolózniuk, arra némi választ kaphatnak innen.
