Periférián az életünk: nem tudjuk, hogy a vírus miatti korlátozások eltúlzottak-e, feleslegesek vagy hatásosak. Percenként ébresztenek bennünk kétséget az egymásnak ellentmondó intézkedések, az elhallgatások. Szorongunk, mert nem látjuk, hogy az emberek egészségének veszélyeztetése, a gazdasági károk, a társadalmi feszültségek növekedése miképp vezet a remélt eredményhez.
A legújabbak: ki fizeti a vírustesztet (30–60 ezer forint), melynek birtokában az eddig várakozók hétfőtől orvoshoz mehetnek? Pattognak tovább a kérdések: az orvosoknak is föl kell mutatniuk negatív tesztjüket a betegeknek? Ha a páciens két napot vár a teszt eredményére, de közben dolgoznia kell, akkor érvényes-e az eredmény, vagy bent kell aludnia a fogorvosi váróban, hogy a tömést biztonsággal végezhesse el a doktor? És ha a bőrdaganatról kiderül, hogy rosszindulatú, akkor a beteg visszakapja a teszt árát, merthogy az kifejezetten indokolt vizsgálat volt?
Mindeközben a gyógyító és a gyógyítandó a találkozás ideje alatt folyamatosan szorong: ők a Semmelweis Egyetem által is hamisnak, használhatatlannak minősített kínai tesztet használták vagy azt, amelyikről kimutatták, hogy olyan cég gyártotta, amelyik négy hete jelent meg a piacon? Szándékosan a járvány tetőzésére hirdették meg az érettségi vizsgákat, netán csak figyelmetlenségből? Csak azért is a veszélyesebb írásbeliket erőltetik (több ember egyszerre egy helyen), hogy a hagyományosan júniusi, kevesebb személyes találkozást igénylő szóbelik általában húsz százalékkal jobb eredményét ne kelljen figyelembe venni?
A fentiek csak a mai nap (május 4.) termékei. Hiába keresünk választ a kérdéseinkre, egyre mélyebbre süllyedünk a bizonytalanságba. Hiteles szakértők helyett pillanatok alatt kinevezett „vezetők” tájékoztatnak bennünket a hivatalos médiában, amelyre egyre kevesebben figyelnek. Még maga a miniszterelnök is közösségi oldalán üzen fontos lépésekről csakúgy, mint a pénzügyminiszter. A gondolkodni kívánó polgár pedig száguldozik a világhálón, ahol az információk nagy része inkább az érzelmeire és nem az értelmére kíván hatni.
És akkor még nem szóltunk a politikai megosztásról. Hiába hangoztatjuk, hogy nincs konzervatív vagy liberális vírus, az emberek a kormány intézkedéseit többnyire politikai beállítódásuk alapján ítélik meg. A Semmelweis Egyetem múlt héten végzett vizsgálata szerint „a jobboldaliak akkor is hajlamosak követni a hatóságok utasításait, ha azokkal nem értenek egyet, a baloldaliak viszont akkor, ha tudományos érvek vagy morális értékek állnak mögöttük”. Óránként szembesülünk azzal, hogy mekkora károkat okoz az országban a bizalomvesztés. Hiába irányulnak a hivatalos intézkedések a járvány megfékezésére, egyre többen szimplán csak politikai szándékokat sejtenek a lépések mögött. A fegyveres katonák, a civil intézményekhez kinevezett parancsnokok, a hivatalos szóhasználat harcias nyelvezete nem a megnyugtatást szolgálják. Félelemet, szorongást keltenek. Miért jó, ha kiskorúaknak tekintenek bennünket? Miért akarnak elbizonytalanítani ahelyett, hogy partnerként, polgárként tekintenének ránk?
Egyelőre a COVID-19 kockázatosságát nem lehet objektíven megítélni, mert nincs elég adat sem a vírus mibenlétéről, sem a terjedéséről, sem a betegség lezajlásáról. Bizonytalanságunkat nem az új ismeretek hiánya növeli a leginkább, hanem annak „tálalása”, az intézkedések kommunikálása. Ha egy tudós hozzáértő elmagyarázná, hogy még nem tudjuk, meddig tart a járvány, nem tudjuk, kialakul-e az immunitás, visszatér-e a járvány, miután lecsendesedett – bizonyára nem repesnénk, de elhinnénk. És talán a kormánynak is, ha azt tapasztalnánk, hogy szakértők anyagaira támaszkodva hozzák meg a döntéseket, mérlegelve azok következményeit is. Ám ha egy államtitkár azt nyilatkozza a május 1-jén megkezdett lakossági tesztelésről, hogy azok random módon folynak, amiből teljes képet kapnak az ország egészére – nos, akkor tovább süllyedek a mocsaramba, és megértem azokat, akik eleve bedugják oda a fejüket, nehogy bármilyen információ is elérjen hozzájuk.
