„Voltak helyek, ahol a füstölt disznóságot, tehát a húst, sonkát, szalonnát, kolbászt a kemencébe helyezték, helyére tették a tévőt, vagyis a sárból készült kemenceajtót, és sárral szabályosan befalazták. Azért természetesen, nehogy a kolbász illata esetleg elcsábítsa valamelyik gyengébb jellemű böjtölőt” – írja Jung Károly néprajzkutató Régiek kalendáriuma című, a vajdasági Forum kiadásában 2000-ben megjelent könyvében.
Másutt a kanalat a szentkép mögé dugták húsvétig, a nagyböjt végéig. Ám a legjobb praktika szerintem az volt, amikor a gazdasszony a spájz kulcsát a kútba dobta, és csak a böjt végén halászta ki. Rajtam is az segít legjobban, ha üres a hűtőszekrény. Ja, vagy a lelakatolt hűtőszekrény lenne az analógia? Ebből is látható, hogy elődeink is hasonló nyavalyákkal küzdöttek a tél végére, mint mi. Jól kipárnáz bennünket a sok evés és a tétlenség. Adja magát tehát, hogy könnyű, diétás ételeket fogyasszunk, mielőtt asztalra kerül húsvétkor a sonka, kolbász és tojás. Böjt idején a zsírt teljesen mellőzték a régiek, sokan kizárólag növényi eredetű ételeket ettek – számol be róla a néprajzkutató.
Akik komolyan vették a böjtölést, azok az olyan élvezeteket is abbahagyták 40 napra, mint a pipázás és a szeszesital fogyasztás.
Vannak ebben a kalendáriumban még ínyencségek. A néprajzkutató részletezi, hogy a farsanggal ellentétben, amikor közismert volt a szabadosság, a nagyböjtben a régiek a házasélettől is megtartóztatták magukat. Tulajdonképpen elhanyagolták magukat, az idősebb férfiak ez idő alatt nem is borotválkoztak.
Megtudjuk még azt is a könyvből, hogy „március 1-jét helyenként a tavasz első napjának tartották, és korán reggel elsöpörték az utcán és az udvarban a fal tövét, hogy ne legyen sok béka és féreg abban az évben a ház körül”. Nem is tudom megmondani, mikor láttam utoljára udvart vagy utcát söprő embert – magamon kívül.
Március 4-ét, Kázmér napját pedig patkányűző napnak tartották. Mérget nem használtak. Patkányos emberek járták a falvakat, akik imádsággal, ráolvasással, füttyszóval, ostorcsattogtatással a közeli folyóba, nagy vízbe hajtották a patkányokat megfulladni. Dürer-rézkarcra kívánkozó jelenet, ahogy a patkányos ember ballag a víz felé és követi a patkánysereg.
