Aluljárót a Látóhegyre, távolabb a körforgalmat a Kalmár tértől! Ebben a két témában kezd aláírásgyűjtésbe Benczik Gabriella (Párbeszéd), Gerstmár Ferenc...
TovábbVeiszer Alinda beszélget Géczi Jánossal és Likó Marcellel augusztus 27-én, csütörtökön 18 órától a legnagyobb közösségi média felületén. A beszélgetés...
TovábbTavaly május óta 122,4 ezerről 115,9 ezerre csökkent az egészségügyi alkalmazottak száma. Meggyengült egészségügy áll szemben a járvány következő hullámával...
TovábbDr. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke levélben tudatta szerkesztőségünkkel, hogy a 91. Ünnepi Könyvhetet a budapesti...
TovábbA magyarok millióinak a Balatont ajánlgatja Orbán Viktor, ám mint kiderült, ő és a külügyminisztere is inkább az Adrián nyaralgatott...
TovábbAz alábbiakban a nyolcas út kivitelezőjének, a Strabag Zrt.-nek a tájékoztatását olvashatják a beruházás első üteméről és az útlezárásokról. A...
TovábbTörténelmi fogalmakkal akarja megismertetni az EMMI az iskolásokat a Covid–19-járvány második hullámának fölkészítése során. Többek közt azt tanácsolják, hogy a...
TovábbA túllövés, azaz az emberi túlfogyasztás napja 2020-ban augusztus 22-ére esik. Ez az a nap, amikor az emberiség igénye az elérhető...
TovábbHa elementáris igény fogalmazódik meg a lakosság részéről a Cholnokyról a Látóhegyre való jutásra, akkor meg fogjuk valósítani a kerékpáros...
TovábbBajban van a felsőoktatás, beérett az a politika, amelynek alapja, hogy a kormány támadást indított a felsőoktatás és a tudományos...
TovábbLehetőség van arra, hogy a V-Busz menetrendje az igényeknek megfelelően folyamatosan változzon – mondta Brányi Mária alpolgármester a rendkívüli közgyűlésen,...
TovábbHa nagy a sötétség, jöhet a közvilágítás – mondja tényfeltáró riportjában Mladen Savatović, a szerbiai N1 riportere –, de miután...
TovábbNap és eső ellen nem védenek, a padjaik túl rövidek és túl magasak. Tényleg csak reklámfelületnek jók az új buszvárók....
Tovább1,8 milliárd forint nyereséggel zárta 2019-et a miniszterelnök édesapjának cége, a Dolomit Kft., a pénzt osztalékként ki is vették a...
TovábbÉvente mintegy 8 millió tonna szemét kerül az óceánokba, ezek 80 százaléka műanyag. Európa műholdas szeméttérképén lila szín jelzi a...
TovábbVeszprém város online közéleti portálja