A mai közgyűlés napirend előtti felszólalásainak és előterjesztéseinek többségét szokatlan egyetértésben, vita nélkül fogadta el a képviselő-testület. Amit nem, azok...
TovábbReggel olvastam a hírt, hogy ma tíz órakor egy hiteltörlesztésbe dőlt almádi ingatlanból kilakoltatják az Ultimátum Állatvédelmi Alapítványt. A Facebookon...
TovábbAki szül három gyereket, az jó polgár, őt jutalmazzák, akinek csak egyre futja, az nagyjából magára vethet. Kit érdekelnek az...
TovábbFolytatódott a tavalyi évben is sikeresen megvalósult börtönszínház drámai programsorozat az ország hét büntetés-végrehajtási intézetében. A projekt célja, hogy a...
TovábbIngyenesen dolgoztatják, kizsákmányolják a kamaszokat, és senki sem háborodik fel rajta. Sőt, mintha elfogadta volna a társadalom ezt a Fidesz-állam...
TovábbA független vidéki portálok ezen a héten is nagy érdeklődésre számító témákban írtak. Olvassák el rövid összefoglalónkat! Állami és önkormányzati...
TovábbKétszázezer felnőtt, minimum érettségizett magyar távozott 2010 óta a statisztikai hivatal szerint. A szám nem pontos, ennek több mint kétszerese,...
TovábbDr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora és Áder János, a Kék Bolygó Alapítvány elnöke, egykori köztársasági elnök előadásaival elkezdődött...
TovábbAz ellenzéki képviselők a novemberi közgyűlés elé terjesztik a veszprémi, óvodás korú, sajátos nevelési igényű és autista gyermekek helyi ellátását...
Tovább2015-höz képest 2021-re a kórházi fertőzések előfordulása mintegy két és félszeresére nőtt. A Direkt36 sorozatának első része. A Direkt36 oknyomozó...
TovábbA veszprémi Agórában kéthetente tartja összejövetelét a Horizont dobkör Franczia Dániel mentálhigiénés szakember vezetésével. Indulásukkor a fogyatékkal élő gyerekek szüleinek...
TovábbValami bűzlik a városi csatornában. Megmentettek egy öngyilkosságra készülő tinit. Tízemeletesben készülhetett felrobbantani magát egy nő, Gazdag római kori temetőt...
Tovább– A magyar állam a jelenlegi szabályozással halálsoron tartja az embereket – jelentette ki dr. Szepesházi Péter ügyvéd annak a...
TovábbEldőlt a Bakonykarszt Zrt. sorsa. A testület felszólalt a márkói dolomitbányák hulladéklerakóvá alakítása ellen. A fideszes képviselők igen szavazataival elfogadták...
TovábbVeszélyben Márkó, Bánd, Herend és Veszprém ivóvízbázisa – hangzott el újra meg újra szerdán délután a márkói kulturális központban azon...
TovábbVeszprém város online közéleti portálja