Nem kis feladatra vállalkozik az újságíró, amikor a veszprémi közösségi közlekedés elmúlt fél évtizedének gubancos vergődését kívánja az olvasók elé tárni. Rövid a sajtós esze, és a polgároké is, mert már nehezen tudjuk felidézni a mostanra jól működő veszprémi buszközlekedés kínkeserves időszakát. Kezdjük is inkább a régmúlttal!
Nehéz elképzelni, hogy a királynék városában anno a vonat biztosította a tömegközlekedést. A szűk kis sikátorokban, amelyek fölszabdalták Veszprémet, nehézkesen fért volna el bármilyen jármű, ezeken leginkább a lovasszekerek boldogultak. A dimbes-dombos belvároshoz hasonlított a többi szeglet is. Igaz, túl nagy távolságokat nem is kellett megtenni.
A hosszabb utakra a XX. század első évtizedétől a vonatokat használták, amelyek a magyar vidéken szokásos módon Veszprémbe is a város központjától távoli vasútállomásra érkeztek, főként Győrből és a fővárosból. Ott aztán az utasok átszálltak a helyi kisvonatra, amellyel egészen a Balatonig utazhattak a belvároson át.
Vonattal piacra is
A megyeszékhely belvárosában a kisvasút állomása ma is áll, szép, karbantartott épület. Jellegzetes monarchiasárga színét, zöld ablakait hagyománytiszteletből megőrizték. A síneket a hetvenes években szedték föl, ma már csak a helytörténészek és néhány őslakos emlékezetében élnek.
A piacozó kofák a kisvonaton kényelmesen szállították például az élő állatokat, de munkába járásra is használták az utasok. A nyaralótulajdonosok pedig júniusban rengeteg cuccal lezötyögtek a Balaton mellé, nem számított, mennyi holmit cipelnek magukkal.
Az iparosodás buszforgalma
A buszokra az erőltetett iparosítás után lett szükség, pontosabban a szocialista párt megyei elsőtitkárának álomlátása után. Elhatározta, hogy Ajkához és Várpalotához hasonlóan Veszprémből is munkásvárost csinál. Ennek első lépéseként 51 százalékra akarta fölemelni a fizikai dolgozók arányát, ezért a környező falvakból „beköltöztették” az embereket az épülő lakótelepekre. Ezek körülölelték a reakciósnak, klerikálisnak minősített óvárost.
A munkásokat buszok vitték a palotai bányákba a Felszabadulás lakótelepről, meg Herendre a porcelángyárba. Az asszonyok és a gyerekek viszont nem egykönnyen érték el gyalog a belvárost, a másik lakótelepet vagy az idősek a temetőt, ezért megindult a városon belüli buszforgalom. Ezt anno tömegközlekedésnek és nem közösséginek nevezték.
Az Ikarus által gyártott járművek útvonalán leginkább az volt a baj, hogy a szűk utakon alig fértek el a buszok a parkoló kocsik miatt, olykor félórákat vártak, hogy tovább tudjanak haladni. Egyébként is hosszú járatok voltak, a vasútállomásról indulva majd egy órát szállították például a Stadion utcai végállomásig az utasokat. Ritkán is közlekedtek, nem alkalmazkodtak sem a vonatok, sem a távolsági buszok érkezéséhez.
A V-Busz kanosszajárása
2017 áprilisában a veszprémi közgyűlés fontolóra vette a közösségi közlekedés helyzetének rendezését a VKSZ Zrt. bevonásával. A zrt. javaslata az volt, hogy 2019 január 1-től a helyi közösségi közlekedés közszolgáltatási tevékenységét a VKSZ Zrt.-n belül megalakuló Közlekedési Igazgatóság végezze.
2018 júniusában a közgyűlés határozatban fogadta el egy új önkormányzati cég, a V-Busz Veszprémi Közlekedési Kft. megalapítását. Ez július elsejei dátummal megtörtént. Használt járművek beszerzésére írtak ki tendert, de a hosszú távú tervben vadonatúj, magyar gyártmányú buszok megvásárlása is szerepelt. Zajlott az üzleti tervek pontosítása, a menetrend kidolgozása, a 2019. január elsejei indulás előkészítése. Mindezeket a decemberi közgyűlés hagyta jóvá.
2019. január 1-jén a veszprémi önkormányzat fejest ugrott az ismeretlenbe: saját cégével indította el a közösségi közlekedést használt, különböző típusú autóbuszokkal. Mivel az összes megvásárolt busz nem érkezett meg időben, az első hónapban bérelt buszokat is igénybe kellett venniük. Porga Gyula polgármester korábban még úgy nyilatkozott, hogy 2019-ben „vadonatúj, hazai gyártású autóbuszok fognak megjelenni a helyi közlekedésben!”. A V-Busszal kötött szerződéseket menet közben többször módosítgatták. Ahogy várható volt, nyakunkba szakadt a közösségi média népe, panaszáradattal traktálták lapunkat és a V-busz Kft. oldalát is.
Majdnem csőd
2019 augusztusára elszabadult a pokol. Eredetileg 835 millió forint kompenzációs keretösszeget szavazott meg a testület a városi buszközlekedés működtetésére, de kiderült, hogy ez nem lesz elegendő. Ahhoz, hogy december végéig ne omoljon össze a szolgáltatás, a cégnek további önkormányzati segítségre, 480 millió forintra volt szüksége, összességében több mint 1,3 milliárd forintra. Végül ez sem volt elég, lett belőle 1,7 milliárd.
De ez talán nem is lett volna baj, ha a V-Busz ki tudta volna szolgálni az utasokat, ami viszont sehogyan sem sikerült. Dühös városlakók sokasága minden lehetséges online felületen, mind hangosabban követelte a felelősök megnevezését.
Szögezzük le: a V-Busz önkormányzati vállalás. Mint kitűnt, igen kockázatos. Ki a felelős, ha bukik? Senki. Így lett nekünk veszteséges V-Buszunk.
Ki, kit vert át évekig?
2020. január Anyagi, erkölcsi és politikai csődtömeggé nőtte ki magát a veszprémi közösségi közlekedés, amire – az eredetileg tervezetthez képest – 1,15 milliárd forinttal, azaz csaknem a háromszorosával költött többet a város, mint amivel a menedzsment előzetesen számolt. Ennek ellenére az önkormányzat 2028 végéig meghosszabbította a szerződést a V-Busszal. Ezt egy hozzászóló így kommentálta: – Porga Gyula beismerte, hogy átverték, most mégis szerződést köt ugyanazzal a céggel.
– A belső ellenőri jelentés „markánsan” azt az eredményt hozta, hogy a fő bűn a tervezés időszakában következett be – próbált magyarázkodni Porga Gyula polgármester az októberi közgyűlésen. Az ellenzék teltházas közmeghallgatást szervezett, amelyen csak azok nem voltak jelen, akik választ adhattak volna.
2020. február Lapunk munkatársa ekkor ezt írta: „Van némi remény, hogy jövő ilyenkor már nem a sokat szidott lila buszokon kell bosszankodnunk a nem működő ajtók és a fűtés meg a klíma hiánya miatt, vagy őrjöngeni a kimaradó járatok és a lehetetlen jegyértékesítés okán.”
Óriási vállalás volt nagy reményekkel, de nem a nagyságrendje miatt emésztett fel önkormányzati milliárdokat. Hamar kiderült, hogy már az induláskor hiba csúszott a koncepcióba. A 2019-ben lízingelt és a 2020-ban megvásárolt öreg buszok költsége 700 milliós költséggel járt. Hogy ki vert át kit, azt azóta se tudjuk pontosan. Megnevezett, elszámoltatott felelősök nincsenek.
2021. június Az áldatlan állapot harmadik éve tartott. Óriási vállalás volt nagy reményekkel, de nem a nagyságrendje miatt emésztett fel önkormányzati milliárdokat. Hamar kiderült, hogy már az induláskor hiba csúszott a koncepcióba. A városvezetés mindenesetre a V-Busz Kft.-nek szavazott töretlen bizalmat, szemet hunyva több furcsaság fölött. Az év végére vadonatúj MAN buszok érkezését harangozták be, ezek megvásárlásához 3,8 milliárd forintos, 13 éves futamidőre felvett hitelre volt szükség.
Már látszik az alagút vége
2021. december Begurultak a Hotel elé a V-Busz új flottájának első járművei. A Volán telepen tartott sajtótájékoztatón Hoyos György, a MAN üzletág igazgatója jelképes slusszkulcsot adott át Porga Gyulának.
Az új buszok 2022. január elsején indultak el, az első hónapban mindenki ingyen utazhatott rajtuk. 2022-ben öt elektromos busz is érkezett, ezekről és sok aktuális kérdésről a V-Busz Kft. frissen kinevezett ügyvezetője nyilatkozott lapunknak 2021 októberében.
Ahogy évekkel ezelőtt drukkoltunk a megújuló városi tömegközlekedés sikeréért, most is ezt tesszük. A hitelt majd csak kinyögjük valahogy. Kajánkodhatnánk is a V-Busz Kft. zűrzavaros történetén, de nem tesszük, mert ahhoz túl drága volt. A felelősség kérdését sem feszegetjük, vannak erre sokkal inkább hivatottak. Szívesen adunk helyet a jó híreknek is. Például annak, hogy 2024. február elsejétől a Veszprémben tanuló diákok és meghatározott kritériumok szerint a gyermekesek mindössze egy vonaljegy áráért, vagyis 350 forintért vásárolhatnak havi buszbérletet.
És hogy mindez mennyibe kerül a városnak? A bevételekkel nem fedezett feladatok ellátásáért az önkormányzat a V-Busz Kft.-nek úgynevezett kompenzációt fizet. Ez az összeg 2021-ben 576,7 millió, 2022-ben 1,48 milliárd, 2023-ban pedig 1,54 milliárd forint volt. A buszbeszerzési hitel kamatait még 10 évig fizetjük. A kompenzáció emelkedése 2024-ben várhatóan nem haladja meg az előző évi infláció mértékét.
Vezető képünk forrása: Fortepan, 1976