Németországban sokkolta a vásárlókat a csokoládé árának meredek emelkedése – szúrta ki a horvát Jutarnji.hr. Nálunk több üzletben még akciósan kínálják, de szinte biztos, hogy hamarosan nekünk is mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni. Csúcson a kakaó ára.
A kakaó egekbe emelkedő árát hárítják át a fogyasztókra az olyan nagy gyártók, mint a Lindt, a Milka vagy a Ritter Sport – írja a Deutsche Welle.
Az olyan jelentős kiskereskedelmi láncok, mint többek között az Aldi, a Kaufland, a Rossmann a 100 grammos táblákat ezen a héten 1,99 euróért kínálják a korábbi 1,49 euró helyett Németországban. Magyarországon még többnyire az 1,49 euró, tehát megközelítőleg 580 forint a gyakoribb.
A Milka gyártója, a Mondelez nem akarta kommentálni a drágulást a német hírportáloknak. A svájci Lindt & Sprüngli gyártó már 2024-ben is emelte az árakat, és már akkor bejelentette, hogy 2025-ben ugyanezt fogja tenni. Az indok: tavaly év végén a kakaó ára elérte minden idők legmagasabb szintjét.
A csokoládégyártó Ritter Sport ősszel mintegy 30 százalékkal emelte árait. Azóta az olyan csokoládéfajták, mint az alpesi tej és az eperjoghurt 1,89 euróba kerülnek, míg a diós szeletek 2,19 euróba. Magyarázatuk szerint a kakaó nyersanyagára a gyenge termés és az éghajlatváltozás következményei miatt annyira megnövekedett, hogy ennek egy részét kénytelenek áthárítani a fogyasztóra.
A kakaó ára a New York-i árutőzsdén tavaly 161 százalékkal emelkedett. December közepén tonnánként 10 100 dollárt kértek érte, majd az év végére kissé lecsökkent 9 165 dollárra. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a kakaó ára már 2023-ban is 70 százalékkal emelkedett.
„Kevés a kakaókínálat a világpiacon. Ez felhajtja a csokoládé árakat” – magyarázza Kerstin Weber, a WWF szakértője. A szélsőséges időjárási események, például a hosszú aszályos időszakok, heves esőzések vagy áradások alacsonyabb hozamokhoz, rosszabb minőséghez vagy a termés teljes megsemmisüléséhez vezettek különösen Nyugat-Afrikában. Sok helyen a kakaófákat is megtámadják a betegségek. Weber arra számít, hogy a kakaó ára 2025-ben is magas marad, és nem megy vissza a régi szintre.