Évente kutyák tízezrei kerülnek utcára, jobb esetben valamelyik menhelyre. Mostantól még szomorúbb idők jönnek. A háztartási kiadások szűkítését sokan a négylábú társaikon kezdik.
De miért a kutyák? Miért nem az emberek foglalkoztatják a sajtót – vetik gyakran a szemünkre. A kérdés felvetése így nem jogos. Igenis szólni kell és szólunk is mindazokért, akik betegen, öregen, munkanélküliként, magukra hagyatva, kegyelemkenyérnek is alig nevezhető juttatásból élnek. De őket jó esetben még megtartják a szociális háló foszlányai, segítségükre van a család, a szomszédok, a jótékony szervezetek. És szólni, kérni tudnak, ha kilátástalanná válik a helyzetük. A kutyák és négylábú társaik kiszolgáltatottsága sokkal reménytelenebb.
Éheznek, fáznak, szenvednek, félnek, menekülnek. Bokor alján, pincébe húzódva, szeméttelepen hozzák világra a kölykeiket és csontsoványan, mindentől riadozva próbálják meg őket életben tartani. Ami az embernek fáj, fáj nekik is. Érző, sajgó testtel és rettegő lélekkel viselik a sorsukat – ettől olyan szívszorító a helyzetük. Nem tehetnek semmiről és nem tehetnek semmit ellene. A kóbor, bántalmazott, kegyetlen körülmények között sínylődő állatok az emberi felelőtlenség és gonoszság áldozatai.
Kóbor ebek százezrei
Három évvel ezelőtt több mint 300 ezer kóbor kutya élt Magyarországon. A helyzet azóta csak rosszabbodott, pedig van már állatvédelmi biztosunk és januártól az állatvédelmi törvényt is szigorították. Veszprémben állatvédelmi kompetenciaközpont épül, de közben az egész problémát civilek cipelik a hátukon. A menhelyek telítettsége négyszeres, nincs már hol elhelyezniük a mentett kutyákat. A rezsi, a gyógyszerek, az állatorvosi beavatkozások, a kutyatáp költségeit eddig is nehezen teremtették elő. Most pedig, hogy napról napra drágul minden, sokan feladni kényszerülnek. Az adó egy százaléka mellett mindig is a jóérzésű emberek adományaiból vegetáltak, de ezek a források lassan elapadnak. A napi megélhetés a támogatóknak is egyre nehezebb.
Késik a segítség
A helyzet mára kezelhetetlenné vált, azonnali kormányzati intézkedés kellene. Ehhez képest az az 500 millió is a levegőben lóg, amire idén pályázhattak a menhelyek. 205 szervezet élt a lehetőséggel, de egyelőre nem tudni, hányan számíthatnak segítségre. Az elnyert támogatási összegek kifizetését ugyanis szeptember végén meg nem jelölt időpontig elhalasztották. A legsúlyosabb gondok Kelet-Magyarországon vannak. Erről beszélgettem nemrég három hölggyel, akik önkéntesként abban próbálnak segíteni, hogy legalább a törvényi előírások teljesüljenek. Jegyzőkkel leveleznek, jelzik a tudomásukra jutott állatkínzásokat és sürgetik az elkövetők felelősségre vonását. Sajnos gyakran válaszra se méltatják vagy lerázzák őket. A levelezéseikről Ovádi Péter miniszteri biztosnak is másolatot küldenek, akivel nagyon szeretnének leülni egyszer, hogy a tapasztalataikat megosszák vele. Kértem is a nevükben egy találkozót, de a megkeresésre mostanáig nem válaszolt.
Mire lenne azonnal szükség?
Néhány indokolt kivételtől eltekintve a gazdás kutyák kötelező ivartalanítására, rászorultság esetén állami költségvállalással. A kóbor állatok befogására és azonnali ivartalanítására költségvetési forrásból. Önkormányzati ebösszeírásra, a nyilvántartás folyamatos karbantartására és összevetésére az állatorvosi ebregiszterrel (chipes kutyák). Rendszeresen beszámoltatni az önkormányzatokat, hogy az állatvédelmi törvényben foglaltaknak eleget tesznek-e. Csak engedély alapján lehessen kutyát tartani, ahogy panzióztatni és ideiglenesen befogadni is. A tartás körülményeit és a kötelező oltások, chipek meglétét ellenőrizni kellene, a hanyagságot és a mulasztásokat pedig szankcionálni. Az állatkínzókat, a szaporítókat és a viadaloztatókat ténylegesen letöltendő börtönbüntetésre ítélni. Nyilvántartásba venni és rendszeresen ellenőrizni a menhelyeket és a gyepmesteri telepeket. Az alkalmatlanokat, tisztességteleneket bezárni, a korrektül dolgozókat rendszeres költségvetési támogatással segíteni. Mindehhez persze az önkormányzatoknál alkalmazottak kellenek, akiknek a bérfedezetét biztosítani kell.
Felelősek vagyunk értük
Persze hasznos dolog egy kompetenciaközpont, ahol majd a felelős állattartásról lehet iskolai csoportoknak szépeket mondani, remélve, hogy a most felnövő generáció már más hozzáállással közelít a négylábúakhoz. Csakhogy a problémahalmazt, ami most fojtogatja a civil állatmentőket, most(!) kell megoldani. Azonnali tűzoltásra van szükség, mert ég a ház. Sokan kongatják a vészharangot, de mintha nem hallanák meg az illetékesek.
A kutyák bíznak bennünk. Bíznak az emberben, vágynak a szeretetünkre és viszontszeretnek. Hálásak a jó szóért, a gondoskodásért. Az elhanyagolt, bántalmazott kutyák elvadulnak, támadnak, komoly veszélyt jelentenek. A sorsuk a mi felelősségünk, de mindenekelőtt a döntéshozóké. Elég a konferenciákból, elég a szócséplésből. Cselekedni kell, most!
Gyakran idézik, de az állatvédelem ügye mégsem téma sem a kormány, sem az önkormányzatok számára. Pedig nagyon fontos lenne beszélni a helyzetről, és elindulni egy olyan úton, ahol megoldásokat találunk a fennálló problémákra.
További cikket a felelős állattartásról itt olvashat.
Vezető fotó: Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik (Forrás: marieclaire.hu)
