Bizonyos dolgokkal szembesülnünk kell az év első hetében. Nem január elsején, mert akkor még nem jött el az ideje és nem hetedikén, mert akkor már késő.
Belenézünk a legendás illatú káposztás lábosba, az alján még van valami, ami rossz emlékeket kelt. Szaloncukrok szerteszét. A karácsonyi bejgliket nagy nehezen megettük, vagy öt kalácsvég még árválkodik egy tányérban. Szilveszteri virslimaradvány, a kutya méla undorral fordul el tőle. Egy kókadt karácsonyfa. Az üres üvegekkel is tenni kell valamit. Mindent el kell intézni. Elmosni, kidobni, leszedni. Itt a fázós, szürke, unalmas január.
Miután eltakarítjuk a letűnt napok materiális emlékeit, már csak arra kell ügyelnünk, nehogy lazára vegyük a dolgokat és figyelmetlenül kapcsolgassuk a távirányítót, mert ezek képesek arra, hogy a szilveszteri műsorból ismételjenek. Ezért azt ajánlom, válasszuk a kisebb rosszat és kotorjuk elő a közüzemi számlákat, amelyeket az év utolsó napjaiban csak úgy besuvasztottunk a fiókba, mert az ünnepi hangulathoz nem illő gondolatokat támasztottak.
Közben be lehet venni a szódabikarbónát, attól rendbe jön az ember gyomra. Elő lehet venni a gyereket, s közölni vele, még egyszer ilyen legföljebb egy év múlva lesz. Jó lenne szólni a nagymamának, hogy ne karácsonykor, hanem a szülinapján ajándékozzon hajót a gyereknek. Igaza van az unokának, aki közli, hogy nincs befagyva a Balaton, akár ki is mehetnénk a partra. Hát persze, szól be a mama sértődötten. És az asszony se főzzön jó ideig savanyú káposztából semmit, és ne porszívózzon, ne csörömpöljön az edénnyel, a gyerek kapcsolja már ki a Bogyó és Babócát, és akkor még le sem szedtük a karácsonyfát.
Ezután lehet egy nagyot sóhajtani és utánanézni, mi maradt a bérből, juttatásból, nyolcvanezerből, pótlékból, támogatásból.
A tényállás eléggé lehangoló, mert a január legtöbbször emlegetett híre, hogy drágul. Hogy mi? Hát minden. Előre megyünk, nem hátra.
Fotó: Womagic
