Igaza volt Hajdú B. Istvánnak, a Németország–Magyarország labdarúgó-Európa-bajnoki mérkőzés televíziós kommentátorának, hogy az Eb-halálcsoportban hősi halált haltunk.
Az történt ugyanis, amit már a sorsolásnál sejteni lehetett. A legerősebb csoportból nem tud továbbjutni Marco Rossi szövetségi kapitány nemzeti együttese. És hogy valóban mennyire halálcsoportban szerepelt a fociválogatottunk, az is bizonyítja, hogy az utolsó kilencven percben mennyiszer változott a tabella állása a portugál–francia összecsapás eredményével is összefüggésben. Merthogy álltunk a második, a harmadik és a negyedik helyen is. És végül ott is maradtunk a 2-2-es döntetlen után.
Viszont ahogyan kiestünk, az egyáltalán nem mindegy.
Az Eb mindhárom mérkőzésén a 85. percig partiban voltunk a nálunk a nagyságrendekkel jobb csapatokkal szemben. Kifogástalan küzdőszellem, a remekül kidolgozott taktika maximális betartása és ami eddig nem volt jellemző, erőnlétileg is bírta a csapat, ami ezt az elfogadható teljesítményt eredményezte. A világsztárokat felvonultató riválisokkal szemben erre voltunk képesek. És ez nem kevés. Viszont öngyilkos taktika 90 percig 25 méteren védekezni, bízva a lehetséges kontratámadások gólra váltásában. Azt a nyomást, amit a portugálok, franciák és a németek a magyar csapatra kényszerítettek, azt a meccs nézése közben is nehéz volt túlélni, nemhogy a pályán.
A nagy kérdés az, hogy mindez mennyire ad majd erőt a világbajnoki selejtezők sikeresebb, eredményesebb megvívásához, hogy 1986 után megint ott lehessünk a földkerekség leginkább figyelemmel kísért sporteseményén.
Nem emlékszem arra, hogy mikor láttam utoljára sírni magyar futballistát. Az Eb-re berobbant ifjú, Schäfer András, meccs utáni, Himnusz-éneklés közbeni könnyei meggyőztek arról, hogy Rossi mester jó irányba tolja a válogatott szekerét.
Ám a folytatásban már nem csak 1-1-re és 2-2-re kell nyerni, amelyek valóban győzelemmel felérő bravúros pontszerzések voltak. Kellenek a 3 pontos sikerek is, mert az az igazán meggyőző eredmény.
D. T.
Fotó: MTI/Kovács Tamás