„Mesélni valakiről azt jelenti, nem nyugszunk bele, hogy nincs – az emlékezés a rombolás ellenfele.” A mondatot jegyző Esterházy Péter kilenc éve fizikai valójában nincs velünk, ezért születésének évfordulóján családi képek és gondolatok segítségével idézzük meg.
Ismerhetnénk Estoras vagy Zerházy néven is a 75 éve született Esterházy Pétert, hiszen a középkor elején így viselte nevét a család, csak a XV. század végétől állandósult az Európa szerte jól csengő vezetéknév, amellyel az előző rendszerben az egyetem matematika szakán kívül máshová nem jelentkezhetett. „Az én édesapám egy ideig gróf volt. Az ő édesapja is, annak az édesapja is, és annak az édesapja is… De én nem vagyok az, mert én 1950-ben születtem és 1948-ban a Magyar Kommunista Párt, bölcsen, eltörölte ezt a címet. Majdnem ugyanaz a helyzet a matematikussággal is, mert én valóban matematika szakot végeztem. Van is diplomám belőle, de egy másodpercig sem voltam matematikus, mert a viszonyom a matematikához nem alkotó jellegű.”
A grófi ágat sokféle szál köti Veszprém vármegyéhez: Pápán, Devecserben, Bakonyoszlopon, Balatonfüreden volt földjük és kastélyuk, melyeket az „állam” hasznosított. Végső nyughelye is az alig 250 fős kistelepülés, Ganna bazilikájának altemplomában, a családi sírboltban van.
Prózája újszerűségét nem mindenki fogadta be, például a Magyar Írószövetség fölháborodott a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének kezdeményezésén, hogy április 14., Esterházy születési dátuma viselje a magyar próza napja címet. Ők Jókaira esküdtek, de miután az Esterházy-hívők az elnevezést levédették, az Írószövetség magyar széppróza napot kénytelen hirdetni februárban. Halála után 9 évvel sincs e téren békesség.
„A békességhez (…) kell egymás tisztelete, nem sok, de egy kicsi kell. Meg a magunk tisztelete. Hát ehhez meg az kell, hogy tudjuk, kik vagyunk.”
Esterházy Péter közösségi ember volt, ezért is imádta a focit. Gyermekkorától egyesületekben rúgta a labdát három öccsével együtt. Péter jobbösszekötő, Mihály kapus, György hátvéd, Márton csatár volt.
A fociról sok könyvében ír, Az utazás a tizenhatos mélyére sokszori kiadást ért meg, nemcsak magyarul, de németül, franciául is. „A rendes magyar ember az Fradi-drukker. Vagy még egyszerűbb dolog ez: az ember fradista, ahogy a nap süt vagy a fű nő.”
Mártont évekig az athéniak szerződtették. „A Real Madriddal otthon játszottak, mi fivéreimmel kiutaztunk. Hetvenezren kiabálták a nevemet a győztes gól után, a nézőtér fölött óriástáblán ott állt a nevem: Esterházy. Kellett jó néhány másodperc, mire magamhoz tértem, hogy más is viseli a nevemet…” Ezek után történt a megállapodás a két testvér között: „azt játszottuk, Márton rendre azt nyilatkozta, ami nem csak igaz nem volt, de nem is gondoltuk soha, hogy én voltam a tehetségesebb játékos. Én pedig azt nyilatkoztam, ami viszont igaz, hogy neki milyen jó nyelvérzéke van.”
A hasnyálmirigyrák Esterházy Péterrel vonult be a magyar irodalomba, naplójából követhető annak minden fázisa.
„Az író félt imádkozni, szégyellte magát, mert mindig csak kunyorálni tudott, de ami még kínosabb volt, és ezt aztán igazán nem szívesen vallotta volna be, se földi, se égi helytartóknak, az épp a kunyorálás tárgya volt vagy lett volna, az, hogy az író inkább akart volna jó író lenni, mintsem jó keresztény, erre vett volna föl inkább hosszú lejáratú hiteleket, ráadásul még, ismét csak a nem-szembenézés jegyében, gőgösen, mert az alázatra játszva, úgy vélte, munkájával majd úgyis szolgálja az Urat.”
Vezető képünkön: Esterházy Péter
