A szexuális visszaéléseket elkövető, felfüggesztett kecskeméti plébános, a leégett miskolctapolcai barlangfürdő, az épülő vitnyédi menekülttábor és a rabszolgamunkára kényszerített egyetemista: többek között ezekről a témákról írtak a héten a vidéki független lapok szerkesztőségei. A Budapesten túl működő weboldalakon szeptember közepén szó esett emellett még az eltűnő szegedi füves parkokról, a Tisza Párt szolnoki bástyájáról, a debreceni Nagytemplom toronyóráinak rendbetételéről és a soproni Líceum falainak üzeneteiről is.
KecsUP: Kecskeméti képviselőkkel is közeli kapcsolatban állt a pedofília gyanújával felfüggesztett plébános
A helyi Fideszhez is több szálon kötődik Róbert atya, a katolikus pap, a kecskeméti plébános, akit néhány hete felfüggesztettek, miután kiderült, hogy évekkel ezelőtt rendkívül súlyos szexuális visszaéléseket követhetett el kiskorúak ellen – számolt be a hírről a KecsUP Hírek. A papot 2017-ben a kecskeméti önkormányzat Ifjúság a Közösségért Díjban részesítette, amit Szemereyné Pataki Kaludia fideszes polgármester egy Facebook-bejegyzésben annak idején így méltatott: „A Közgyűlés H. Róbertet példamutató közösségépítő munkájáért, a keresztény ifjúság nevelésében végzett kiemelkedő tevékenységéért az Ifjúság a Közösségért Díjban részesítette.”
Borsod24: A kormány is támogatni fogja a leégett Miskolctapolca Barlangfürdő újjáépítését
Magyarország egyik legjelentősebb attrakcióját néhány napja jelentős tűzkár érte, és ez hosszú időre kilátástalan helyzetet teremtett a helyi turisztikai ágazat szereplői számára – tudósított a Borsod24. A portál arról is beszámolt, hogy a kormány megígérte, mindent megtesz a mielőbbi újjáépítés érdekében, és pénzbeli támogatás is érkezni fog a borsodi megyeszékhelyre. A barlangfürdő igazgatója ugyanakkor a lap szerkesztőjének azt nyilatkozta: jelenleg még semmilyen forrás nem áll rendelkezésre.
Nyugat.hu: “Ennek a falunak vége van” – 500 fős menekülttábort építenek Vitnyéden, de hivatalosan nem fogadunk be migránsokat
A Nyugat.hu stábja a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden járt, ahol a hírek szerint 500 fős menekülttábor épül a Csermajor területén. Az újságírók a helyszínre be sem tudtak menni, mert készenlétis rendőrök őrzik, akik nem adtak semmilyen információt. A szerkesztők ettől függetlenül kiderítették, hogy valóban épül valami a major hátsó részén – ahol eddig ukrán menekülteket szállásoltak el, de őket máshová szállították. A polgármester nem volt hajlandó nyilatkozni, de egy zárt Facebook-csoportban megerősítette a hírt. A falubeliek biztosra veszik, hogy nyitott menekülttábor épül, és félnek a következményektől.
Veszprém Kukac: RÉMÁLOM – Kulturális csereprogram helyett rabszolgamunka
Felvette a hátizsákját, és elindult Amerika közepére egy egyetemistáknak szóló kulturális csereprogramként hirdetett nyári munkára, konyhai kisegítőnek. Amikor odaért, elvették a telefonját, nem hagyhatta el a tábort, napi 12-15 órát dolgoztatták, éjjel a hideg és az ágyi poloskák gyötörték. Munkatársunknak elmondta, a közvetítő kártérítést követel, mert időnek előtte (indokolatlanul?) elhagyta a rabszolgatábort. További részletek a Veszprém Kukacon.
Szegeder: Lejárt a fű ideje?
A szegedi talajt különösen súlyosan érinti az aszály, a városon belüli különbségekre ez azonban nem ad magyarázatot – ezért kereste meg a Szegeder egy olvasói tipp alapján az önkormányzatot és képviselőit. A Tisza-parti részeken néhol rossz minőségű, kavicsos a talaj, de a város úgy látja, a forráshiány, az öntözőfejek rongálása és a mindennapi használat is rátesz erre egy lapáttal. Egy Kaliforniában élő magyar tájépítész szerint mindezt zárójelbe teszi a tény, hogy a londoni utcákat idéző pázsit egyszerűen már nem bírja az itteni klímát: le kell cserélni valami korszerűbb megoldásra.
Szol24: „Erős bástyája Szolnok a Tisza Pártnak”
Miközben a rendőrség és a honvédség a toborzási kampányát népszerűsítette, Ambrus Attila pedig a kerámiáit mutatta be a szolnoki Gulyásfesztiválon, néhány méterrel arrébb a Tisza Párt elnöke beszélt az egészségügyről, az oktatásról. Magyar Péter Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyét az ott tapasztalt erős érdeklődés miatt a szervezet „erős bástyájának” nevezte, és ez a közönségnek nagyon tetszett – írta meg a Szol24.
Debreciner: Ugyanakkor címmel múltidéző sorozat indult
Még fröccsöt is csinált magának az egész este nyugodtan iszogató betörő, de a kocsmából ellopott hegedűn már nem tudott túladni. Sokat késett a debreceni Nagytemplom toronyóráinak rendbetétele, megsürgették az ügyet a városházán. Egyre pontosabb a MÁV. Memorandumban kérték a hentesek a városvezetést a debreceni páros kolbász védelmére. Betöréssel dicsekedett a debreceni napszámos, hogy így kérjen haladékot a hitelezőitől – címek a Debreciner legújabb rovatából. A kezdeményezés lényege, hogy helyi kötődésű, korábbi lapokból jelenít meg írásokat minden egyes nap. Az újság UGYANAKKOR című rovata itt olvasható.
ENyugat: Üzentek a soproni Líceum falai
Százharminc évvel ezelőtt ezen a napon avatták fel a régi helyén három hónap alatt felépített új soproni Líceumot, most befejeződtek az utcai homlokzaton végzett munkálatok – írta meg az ENyugat. Tavaly az udvar felőli épületrész tetőszerkezete szépült meg, az idei nyáron pedig folytatódott az energetikai felújítás. A projekt közben kiderült, hogy a korábbi felújítás során használt műanyag festék alkalmazása rossz döntés volt, így újra kellett vakolni és színezni az utcai homlokzatot. Részben ennek is köszönhető, hogy falkutatás és a régi fotók alapján az eredeti színét kapta vissza a műemlék épület.
Vezető kép: Rendőrök az épülő tábor bejáratánál
Forrás: Mészáros D. Zsolt (Nyugat.hu)