– Elmondom hogyan történt, miért voltam kénytelen időnek előtte hazajönni a kulturális csereprogramként meghirdetett amerikai táborból – egyezik bele hosszas unszolás után Noa, ami igen nehezére esik, mert újraéli a meglehetősen ijesztő történet részleteit.

– 2023 nyarán felvettem a hátizsákom, és elindultam Amerika közepére egy egyetemistáknak szóló kulturális csereprogramként hirdetett nyári munkára konyhai kisegítő munkakörben. Erre a munkára egy neves magyar céggel szerződtem, melyet megelőzött a jó híre, így teljes bizalommal vágtam bele a kalandba – kezdi az elején, és elmondja, minden információt megkapott az általuk hirdetett nyári munkáról, csakhogy ezek közel sem feleltek meg a valóságnak.

Nomád körülmények

– A közvetítők legtöbbször hangoztatott toborzóeszközük az angol nyelvi környezetben való fejlődés, ami egyértelműen nem jött létre. A tábor kisegítő személyzete spanyol ajkú mexikói volt. A konyhán, ahol dolgoztam, mindenki spanyol anyanyelvű volt, egyetlen magyar társammal tudtam szót váltani. A konyhafőnökök is spanyolul kommunikáltak. A nagy mexikói létszámnak köszönhetően nem, vagy csak ritkán, félszavakban szóltak hozzánk angolul.

– A tábor nomád körülményeire fel voltam készülve, de arra nem, hogy takarót sem kapunk, hivatkozva arra, hogy nem találnak többet. Hidegek a hajnalok, több réteg ruhában aludtam, nem csoda, hogy megbetegedtem, orvosi ellátás nem volt. A testemen keletkezett nagyjából 30-40 darab folyamatosan frissülő csípéseket valószínűleg ágyi poloskák okozták. Lázról, betegségről tudomást sem véve napi 13–14–15 órákat dolgoztattak minket a konyhán. Kikapcsolódásról szó sem lehetett, hullafáradtak voltunk.

Elvették a telefonunkat, rabszolgaként dolgoztattak

– A táborba érkezésemkor elvették a telefonomat. Egyetértenék a telefonhasználat munkaidőre kiterjedő szabályozásával, de a családomtól több ezer kilométerre egyedül voltam és kétségbeesett. Minden emberi normát megszegve, a magánszférámmal és a magántulajdonommal is visszaélve szabályozták az életünket. A táborban töltött napjaim mindegyikén rabszolgaként dolgoztattak. A tábort nem hagyhattuk el, a szeretteimmel néhányszor messengeren tudtam kommunikálni, mert a közösségi térben volt 4 működő számítógép, de azokat a személyzet használta. Hajnalban lopakodtam be, hogy beszélhessek velük. Egyszer autóval elvittek minket vásárolni, esetleg enni, utána pedig a tábor tulajdonában álló, szintén nomád körülményekkel rendelkező házban tölthettünk egy éjszakát a társainkkal. Ez volt az egyetlen „szabadnapom”.

Döbbenten hallgatom a már-már szürreális történetet, miközben Noa elmondja, hogy számára fiatal kora óta nem idegen a kemény munka, amit mindig vállalt, és most is dolgozni ment az amerikai táborba. Nem volt egyszerű, de sikerült beszélnie az édesapjával, aki a leánya panaszával felkereste a közvetítő céget. Ott azonban eléggé értelmezhetetlen tanáccsal látták el: a lánya közölje a tábor vezetőségével, hogy nem dolgozhat napi 15 órát.

Kiszolgáltatottan

– Még hogy én, a 19 éves lány a világ másik oldalán – aki a táborból sem kimenni, sem telefonálni és segítséget kérni vagy haza menni nem tud – hogyan tehetném meg azt, hogy kiállok a sorból, és nem csinálom a dolgom? Hogyan engedhetném meg azt, hogy kitaszítsanak, megutáltassam magam egy ilyen „tanács” miatt azokkal az emberekkel, akikkel minden nap, minden órában együtt kell lennem? És hogyan lenne jobb nekem attól, hogy én ülök, amíg a többiek dolgoznak?

– A táborba 2023. június 3-án érkeztem és 2023. június 26-án úgy döntöttem, hogy hivatkozván a magam és mások által is tapasztalt súlyos szerződésszegésekre, jogi és etikai okokra, felbontottam a szerződésem az engem kiközvetítő magyar céggel és a táborral. Tény, hogy a magyar szerződés tartalmazta kötbérfizetési kötelezettséget amennyiben „indokolatlanul” hazautazom. Súlyosan kiszolgáltatottan, kilátástalan helyzetben a problémáim nem sokadrangúak és nem lehet tőlük eltekinteni – pontosítja Noa a szerződésbontás és hazatérése körülményeit.

De a történetnek itt közel sincs vége.

Pereskedés

– Ha tudtam volna, hogy ilyen körülmények várnak rám egy „kulturális csereprogram” keretei között, nyilvánvalóan nem írtam volna alá a szerződést, illetve nem fizettem volna több százezer forintot azért, hogy egy ilyen céggel a hátam mögött Amerikába utazzak, egy minden civilizált körülményt nélkülöző „munkatáborba”.

Per lett a vége. A magyar közvetítő cég követeli a kötbér kifizetését. Noa alperesként küzd az igazáért.

Fotó: karriertrend.hu