Azon töprengek, hogy aki fair trade sportcipőt vásárol, valóban hozzájárul a világ jobbításához legalább egy hangyányit, vagy csak bedől egy újabb marketingtrükknek?
Felfedeztem a youtube-on egy videót egy bizonyos Ethletic sportcipőről, aminek már a márkaneve is sokatmondó. Nomen est omen. Athletic helyett Ethletic. Etikus testmozgás. Pakisztánban kézműves viszonyok között préselik, szabják, ragasztják, varrják vidám emberek, természetes anyagokból: kaucsuk, pamut. Szóval, láthatjuk, nem gyerekmunkával készül, nem zsákmányolják ki a tulajdonosok a harmadik világ kiszolgáltatott munkásait, és még a környezetet sem rombolják.
„Vegán” sportcipő
A fair trade szó szerint méltányos kereskedelmet jelent. De ha jól értem, itt sokkal többről van szó, egyfajta jótékonysági kezdeményezésről: „a rövid távú üzleti érdeken túllépve a szegény országok kistermelőinek és rajtuk keresztül a helyi közösségeknek igyekszik segíteni. A pszichológiai haszna a jótékonysággal összevetve számottevő. A legszegényebb országok kistermelői érezhetik, hogy munkájukra szükség van. A fogyasztók átlagosan 30–50 százalékkal többet fizetnek ezekért a termékekért, de általában az átlagosnál jobb minőséghez jutnak, és tudják, hogy a többletkiadás társadalmi célokat szolgál. A környezetvédelmi elvárások is egyre fontosabbak a fair trade-ben” – olvashatjuk erről a mozgalomról az interneten, amely ha lassan is, de terjed, nem csak a sportcipőgyártásban.
Formája is megnyerő
Harmincéves lányom például egy ideje már nem hajlandó bizonyos divatházak, konfekciós üzemek termékeiből vásárolni, be se teszi a lábát az üzleteikbe, mert a harmadik világban élő szegény sorsú gyerekek kizsákmányolásával készülnek a ruháik. Nyilván egyre többen gondolkodnak hozzá hasonlóan, és akkor majd egyszer csak nem éri meg tisztességtelen foglalkoztatással lenyomni az árat.
Rózsaszínben a világ
Főleg a környezetvédelmi beállítottságú emberek és a művészek, bölcsészek, építészek sorakoznak fel a fair trade mozgalom mögött, ami, ha van pénzük rá, olyan nagyon nem nehéz, hiszen például ennek a szóban forgó sportcipőnek még a formája is megnyerő. Nagyon jól mutat a maga egyszerűségében. A hetvenes évek letisztult vonalú sportcipőire emlékeztet. Pont ilyenben kosaraztunk, csak feketében, nem rózsaszínben. Akkor a világot láttuk rózsaszínben, többek között azért is, mert még öröm volt a sport és nem biznisz. Hahaha. No, egy kis nosztalgia.
Üzenete van
A sportcipő, tudjuk jól, nem csak praktikus funkciót tölt be, de üzenete is van, sőt státusszimbólum. Hajlamos vagyok elhinni, hogy aki ilyenben jár, az könnyített valamelyest a lelkiismeretén, ha csupán szimbolikusan is. El tudom képzelni egyébként, hogy majd egyszer újra megtanul az emberiség együttérezni. A gazdag Nyugat a szegény Kelettel. Nyugat-Európában már külön tréningeken tanítják az együttérzés technikáját, nem vicc, pszichológusok figyelmeztetnek, ha végképp kiveszik belőlünk az empátia a másik ember iránt, ha hírből sem ismerjük a szolidaritást, akkor vége a világnak, mert nem lesz értelme élni.
Azért nem kell megijedni, nem annyira új keletű ez az egész kizsákmányolás, tisztességtelenség, hiszen már a latin közmondás is megörökítette, hogy homo homini lupus est, azaz ember embernek a farkasa. Nahát, és még mindig élünk!
