Míg a magyar oktatási rendszer hanyatlik, a témában készült filmek szárnyalnak. Szimler Bálint nagyjátékfilmje, a Fekete pont újra visszarepít minket az általános iskola éveibe. A probléma már csak az, hogy a „vissza” egyszerre a jelen is.
„Ha meg akarsz ismerni egy társadalmat, akkor nézd meg, hogyan bánnak a gyerekeikkel” – idézte a rendező a mondást egy „behind the scenes” videóban. A stáb nem titkoltan ezt a célt tűzte ki maga elé, a sokszor könnyfakasztóan humoros jelenetekkel magyar gyerekek mindennapjaira szerettek volna rávilágítani.
A hazai közönségnek szeptember 19-én mutatták be a Fekete pont c. filmet, amelyet hatalmas ováció és elismerés fogadott. A Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon három díjra is jelölték. A legjobb előadásnak járó díjat és a különdíjat pedig haza is vihették a stábtagok.
A film létrejöttének különleges körülményei voltak, hiszen mindössze 17 nap alatt forgatták le a jeleneteket és fejezték be. Az Emmy-díjas Rév Marcell vezette az operatőri munkát. A film főszereplője Mészöly Anna és Paul Mátis berlini gyermekszínész.
A gyerekekről szóló alkotásoknál mindig kérdés, vajon meg tudják-e ugrani a hitelességi küszöböt. A problémát a rendező úgy oldotta meg, hogy improvizatív színjátszást alkalmazott. A gyerekek és a felnőttek egyaránt nagy teret kaptak ahhoz, hogy megszólaltassák a karakterüket. A néző pedig, a gyerkőcök párbeszédeit hallva, végre nem izeg-mozog kényelmetlenül, hanem el tud mélyülni a történetben.
Tragikomédia lenne az oktatásunk?
A film elképesztően humoros. Szimler Bálinték jó hangulatúan mutatják be oktatási rendszerünk mindennapi hiányosságait. Akikben még élénken élnek az évnyitók hosszadalmas és unalmas beszédei, az eszközhiány kreatív megoldásai és a menza gyomorforgató ménűjei, biztosan jól fognak szórakozni.
Legalábbis egy darabig. Aztán persze, a mosoly az arcunkra fagy, amikor a Fekete pont egyre súlyosabb és égetőbb témákat vesz elő. Rendben van, hogy az anyagi különbségek miatt alakul ki feszültség az osztálykirándulás kapcsán? Megüthet egy tanár egy gyermeket? Hol a büntetésnek a jogos helye, és mennyire kell komolyan venni egy ötödikes csínytevését? Érdemes még mindig „így” oktatni?
A Fekete pont fájdalmas csenddel és hazamenetellel zárul. Nem oldja fel a problémákat, ahogyan arra az ember vágyna – hiszen a valóságban sem megválaszoltak és megoldottak ezek a kérdések. Fiatal felnőttként nem egy gondolat merül fel bennem. Vajon minden osztálytársam „ép bőrrel” úszta meg ezt a rendszert?
Ez velem is megtörtént a suliban…
A Fekete pont egyik zsenialitása abban rejlik, hogy az egyén egyedülállónak hitt élményeit univerzálissá teszi és rávilágít arra, hogy babám, nem csak a te iskoládban tört ki már az ablak. Pedig ezek a történések, ha csak egyszer történnek meg, a véletlen és a szerencsétlenség kategóriájába írhatóak, ha gyakran, akkor már rendszerhibák. A deja vu érzése nagyon közelivé, emberivé és élménydússá teszi a történetet. Egy-egy közismert, tanári szófordulatot hallva rengeteg saját emlék rémlik fel a nézőben.
A Fekete pont rávilágít oktatásunk elmaradottságára, a rendszer hibáira, rugalmatlanságára, a tanári attitűd veszélyeire és az országunkban zajló politikai csatározásokra. Szimler Bálinték nem keresnek bűnbakot, csak a felsorolt elemek elképesztően káros kombinációjára hívják fel a figyelmet.
A közönség azonban már jó ideje ismeri ezeket a problémákat. Túl vagyunk az oktatási rendszerünkért vívott tüntetés- és sztrájkhullámok évein. Reisz Gábor kitűnő filmje, a Magyarázat mindenre a korunk gimnáziumi kihívásaira reflektál. A folyamatos társadalmi diskurzus, az ellenállás, a fájdalmas tanár-diák búcsúk azonban egyelőre nem hoztak eredményt. A néző pedig a film végén talán csak annyit kérdez: Ide írassam be a gyerekemet? Vagy tegyek úgy, mint Szimler Bálint, a film rendezője, és folytassam máshol a jövőmet?
Vezető kép forrása: Viennale
