Maradni vagy menni? A magyar fiatalok nagy százaléka hagyja el örökre az országot, pedig külföldre költözni sem könnyebb, mint megbirkózni az itthoni rendszerrel. Ennek csak a vezetés az oka? Reisz Gábor filmje, a Magyarázat mindenre részben arra is rávilágít, hogy mitől olyan nehéz ma fiatalnak lenni itthon – és milyen az a közeg, ami már diákként összenyom.
Polarizáltságról a polarizált sajtóban
Reisz Gábor, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Rossz versek rendezőjének legújabb alkotása a független Proton Cinema és a szlovák Mphilms koprodukciójaként született meg. A film a magyar polarizáltságot dolgozza fel. A Magyarázat mindenre gyártási körülményei és fogadtatása is remek példa a probléma bemutatására.
A film megnyerte a legjobb filmnek járó díjat a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Horizontok nevű szekciójában. A magyar sajtóban azonban nagyobb figyelmet kapott a film ideológiájának a megfejtése:„fideszező”, „semmire sem magyarázat”, netalántán „kormánykritikus”? Igazából melyik oldalon is akar Reisz Gábor állást foglalni vele? A kérdés provokatív, hiszen aki látta a filmet, tudja, hogy a rendező a teljes semlegességre törekedett, miközben rámutat társadalmunk mentalitására.
A film független alkotás, a „rendszeren kívüli filmezés” pedig a pénz nélküli filmezéssel egyenlő. Reisz Gábor és Berkes Júlia, a film producere az Allee-ban tartott közönségtalálkozón elmondta, hogy a forgatás mindössze húsz napig tartott, de az a húsz nap igazán kemény munkával telt. A stáb kevesebb mint húsz főből állt. A gyártás során számtalan, az egyetemi évekből eltanult módszert alkalmaztak, amikhez alig volt szükség pénzre. Az ugyanis nem nagyon akadt. A több pozícióban is helytálló színészekkel készült film minden forgatási napja egy lelki hullámvasúttal ért fel. A stáb nem csak fizikailag fáradt el, de több felvétel közben sírva fakadt a meghatottságtól.
2020-as évekbeli magyar közhangulat
A Magyarázat mindenre nagyon precízen ábrázolja a 2020-as évekbeli magyar közhangulatot. A filmdráma középpontjában Ábel, egy érettségiző fiú áll. A történelem szóbeli során szerencsétlenül húz, lefagy, képtelen levizsgázni, ezért megbuktatják. A bonyodalmat a történetben a fiú zakóján felejtett kokárda okozza, a töritanára ugyanis rákérdez a jelkép viselésének indokára.
Ez a kérdés pedig mindenki számára mást jelent. Valódi kíváncsiságból érdeklődött? Ellenérzését kívánta vele kifejezni? Kipécézte magának a fiút? A film során a kokárda az aktuálpolitikai atombomba szerepét tölti be. Tényleg emiatt bukott meg Ábel? Tényleg szekálta az ellenzéki tanár a fideszes szülők gyermekét? A kissé mesés úton egy újságírónő fülében landoló sztori hamar országos hírűvé válik.
A film nagyon jól bemutatja a mai Magyarországnak azon oldalát, ahol a rendszer aktuális politikai narratíváját kihasználva bárki előnyre tehet szert. A magyarságáért meghurcolt diák – a sajtóvisszhangnak köszönhetően – kárpótlást érdemel, függetlenül attól, hogy valójában hazafiasságból viselte-e a kokárdát vagy sem.
A Magyarázat mindenre több karakter szemüvegén át meséli el a polarizált Magyarország történetét, de egyik oldalt sem hibáztatja. Az aktuálisan éppen a konfliktusból „nyertesként” kisétáló apuka maga is tudja, hogy ami történik, nem teljesen igazságos. A liberális értékekkel rendelkező történelemtanár gőgös fellépése, tapintatlansága pedig rávilágít arra, hogy valójában egyik oldal sem szeretné őszintén megérteni a másikat.
A film egyik katartikus jelenete, amikor a két politikai oldalt jelképező szereplők összecsapnak egy veszekedésben. Mi, nézők nagyon jól ismerjük ezeket a konfrontációkat. A felek a korábbi vagy az jelenlegi rendszer okozta sérelmektől pedig nem képesek másra, mint önérvényesítésre.
Az igazi áldozat: a gyerek
A polarizáltság nem csak magyar és nem új keletű probléma. A Magyarázat mindenre felnyitja a néző szemét, és megmutatja neki, mennyire politikától átszőtt jelenleg ma minden Magyarországon. Mit nézel? Mit hallgatsz? Kit szeretsz? Hova jársz? Mit veszel? A film pedig rávilágít, hogy mindennek az igazi vesztesei nem is a felnőttek, hanem a gyermekek.
A fiatalok hamar ebben a politikai csatatérben találják magukat. Már az általános iskolások is tudják, hogy kinek a szülei „fideszesek” – bár a Fideszt magát nem ismerik. Amikor pedig a két oldal összecsap, akkor például elküldik a tanárokat, a lakájmédiában „lelibernyákozzák” egy-egy egyetem tanulóit, és ellehetetlenítik azokat a szakmákat, ahol a továbbtanulást tervezik.
A Magyarázat mindenre nagyon jól érzékelteti ezt a vita nélküli, gyűlölködő kultúrát, amiben élünk. Nem markol túl sokat, nem akar mindenről beszélni – bár nagyon sok mindent felvillant –, csak pár budapesti, középosztálybeli szereplő életén keresztül megkérdőjelezi társadalmunk irányának helyességét. Rávilágít a kommunikáció hiányára és fontosságára – mind közéleti, mind magánéleti szinten. Kegyetlenül a néző elé tárja, milyen is ezeknek a hatalmi harcoknak a középpontjában lenni – bármelyik oldalon állunk is. Ábel összeroppan a politikai harccal megfűszerezett érettségi súlya alatt, miközben próbálja a viszonzatlan szerelmét is feldolgozni.
Kedvesen humoros, azaz Reisz Gábor-os
A filmben a Reisz Gábor alkotásoktól már megszokott humor is helyet kap. A történetet ismerős, hétköznapi, magyar karaktereken keresztül, bejáratott helyeken mutatják be. Néhol megmosolyogtatóan nevetségesen, máskor szívfacsaróan őszintén. A szereplők és a párbeszédek tűpontosak, és kegyetlenül hitelesek. Pont ez az ismerős érzet, ez a kedves viccelődés az, ami még keményebbé teszi a mondanivalót.
A film alatt többször ledöbbentem, szekunder szégyent éreztem, kontrollálhatatlanul felnevettem, elszomorodtam, vagy éppen felszabadultam és fellélegeztem. A Magyarázat mindenre egy kicsi ablak, amin keresztül belestem a magyar életembe. A film segített ráébrednem olyan hibákra és rossz, eltanult mintákra, előítéletekre, amikről nem is tudtam, hogy léteznek.
Fiatal felnőttként elmondhatom, hogy a film megléte már önmagában több motivációt adott nekem arra, hogy Magyarországon maradjak, mint bármilyen propaganda. A Magyarázat mindenre ugyanis romantizál olyan magyar vonásokat, amik a hétköznapiságuk miatt a legtöbbünknek fel sem tűnnek. A film az el nem magyarázható életérzések bemutatásával igazán erős magyarságélményt vált ki a nézőből. Ráébreszt, hogy kötelességünk ezeket az értékeket feldolgozni és megörökíteni. Bármely alkotás, ami a történelmi értékeinket, a magyar életérzéseket és kultúrát rögzíti, arra ösztönöz, hogy maradjak. Nem kevés fiatal van, akit a jó filmek, a jó zene és a jó versek tartanak itt. Talán erre kéne nekünk is társadalmilag fókuszálnunk.
Reisz Gábor fantasztikus alkotása október 5-től látható a mozikban. Menjünk el, vegyük meg a jegyet, támogassuk a független magyar filmgyártást, és indítsunk el diskurzusokat! Ha tehetjük, üljünk le és próbáljunk meg beszélgetni valakivel, akiről tudjuk, hogy a „másik oldalon” áll! Hátha a gyermekeinknek már könnyebb lesz…
Kovács Hanga
