Vasárnap amatőr és profi fotósok nyüzsögtek a városban, a VII. Fotósviadal versenyzői.
„Ahányan vagyunk, annyiféleképp fotózunk. Egy óriási közösség vagyunk mi, egy nagy család, aminek a tagjai mind azon dolgoznak, hogy maradandót alkossanak, hogy az elmúlt pillanatok, mindig velünk maradjanak” – olvasható a VII. Fotósviadal közösségi oldalán.
Komlósy Melitta háromgyermekes családanya, nyakában a profi gép, és éppen a színházkertben fotóz. Széles mosollyal közli, hogy a veszprémi versenynapon az édesapjukra bízta a gyerekeket. Vállalkozást fog indítani gyermek-, illetve babafotósként. Bízik abban, hogy sajátos stílusával és minimalista hozzáállásával sikerre viszi a vállalkozását. Hogy mit ért ez alatt? Szerinte a hivatásos stúdiókban sokszor „túlpakolják” a babafotókat.
– A gyermekek és a babák igazi arcát igyekszem elkapni, a gyermekek érzelmeit örökítem meg a fotóimon. Kísérleteztem ezzel, sokat gyakoroltam, és bízom a sikerben – mondja Melitta, akitől megtudjuk, hogy a fotósviadal vándorkupáját a győztes sorozat készítője viheti haza.
A fotósviadal célja, hogy összehozza a fényképészet szerelmeseit kortól és szaktudástól függetlenül és élmény legyen a részvétel a versenyzőknek.
Az íródeákhoz címzett kávézó teraszán folyik a munka
A versenyt a Pannon Egyetem Fényképészkör hasonló jellegű külföldi és itthoni rendezvények alapján szervezte meg, első alkalommal 2010 tavaszán Veszprémben. A mozgalmas, egész napos kihívást jelentő verseny lehetőséget ad a tapasztalatszerzésre. A nyolc darab elkészítendő és a checkpointokon leadandó fotót Veszprém történelmi városrészében készítették a résztvevők.
A vezető képen: utolsó simítások az elkészült fotókon. Fotók: a szerző