Egryről támadt gondolatait boncolgatta tárlatvezetés keretében Géczi János költő, antropológus, olyan egyszerű ám fontos dolgokra felhívva a figyelmet, hogy szinte sehol egy állat vagy konkrét növény a festményein. Jellegzetesen megduplázza az alakjait, túlmegy velük a kontúron, ettől lesz olyan vibrálóan metafizikus az egész.
Géczi János költő, képzőművész, antropológus tartott tárlatvezetést a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum nagy, gyűjteményes Egry József-kiállításán. Szerinte nem a táj a fontos a Balaton és a fény festőjeként számon tartott alkotó műveiben, hanem a gondolkodásmód, ahogyan a képet a műtermében felépíti, ahogyan az anyagot megdolgozza.
Ahogyan a látvány architektúrájáról kialakult élményét egy kép mikrokozmoszába önti. De architektúrán nem csak a formát értjük, hanem a színt is, a helyi színt, fokozva vagy módosítva, hogy érzékeltetni tudja a mindent betöltő fényt. Egryről szólva Géczi azt mondta, hogy a festő a maga személyes érzéseit akarta kifejezni, melyeket ez a látvány támaszt benne állandó jellegzetességeivel. Köztudottan otthon festett, a helyszínen csak vázlatokat készített. Külön festészeti eljárást dolgozott ki: az olajat a pasztellel vegyíti, ez adja a lazúros hatást.
Látvány és lélek
Ahogyan nézzük az alakjait, a formákat, szinte nem lehet megmondani, hogy a mi szemünkben csúszik el a kép, vagy a festő kettőzi meg a valóságot – magyarázta, többek között a Keresztelő Szent János (1930) című olajképét hozva fel példának.
Más festők kitöltik a kontúrt, Egry túlmegy rajta. Mintha, mai divatos szóval, aurája lenne az ábrázoltaknak. A fa megkettőződik, az emberek úgyszintén, az a néhány tehén is, ami felbukkan nála. Ezzel elmosódik, fluiddá válik az egész. Van egyszer a látvány, és egyszer a lélek, a nézőnek ezt együtt kell látnia.
Sehol egy madár vagy virág
Több mint kétezer alkotás maradt fent Egry József életművéből, ezek között könnyen megszámolható az a néhány festmény, amelyen emberen kívül más élőlény is megjelenik. A növények csak színfoltok nála, sehol egy konkrét virág vagy bokor. Mert bár geográfiailag hiteles a balatoni, itáliai táj, amit ábrázol, ugyanakkor számára nem a részletekben van a lényeg. Inkább valamiféle rendezett harmónia, metafizika megteremtése.
Művelődéstörténeti szempontból a német romantika természetképéhez kapcsolva beszélt Egryről a kultúrantropológus, mondván: abban a korszakban vált először állandó motívummá az ember a természetben. A görögök számára a természet még az volt, ahol nem fordul elő ember. A német romantikusoknál ember és természet már elválaszthatatlan, Egrynél ugyanez figyelhető meg, hogy a természeti és emberi közeg egymással átitatódik. A huszadik századi festőkre is ez a jellemző.
Egry Józsefről tudni lehet, hogy egyszerű ember volt, távol állt a nagyvárosoktól, bár viszonylag sokat utazott, de megmaradt balatoni polgárnak. Bár kapott intézményes képzést, de mindvégig erősebb volt nála az autodidakta késztetése, a saját útját járta, a Balatont festők egyikét sem vállalta elődjének. Egyik művészeti csoporthoz sem kapcsolódott, se a nagybányaiakhoz, se az alföldiekhez. Kassákkal ápolt barátságot, az avantgárd mester többször írt is róla, amiből kiolvasható, hogy Egrynek a kezdeti, expresszív korszakát szerette, amit később, érett korszakában elhagy a festő.
Addigra olyan roppant mennyiségű tapasztalatot halmozott fel a balatoni tájról, amit a sajátosan szervezett, finom és erőteljes eszközeivel tudott a legeredetibben kifejezni.
Vezető kép: Géczi János tartott tárlatvezetést a Laczkó Dezső Múzeumban látható gyűjteményes Egry – kiállításon.
Képek forrása: Veszprém-kukac