Megkönyörült az időjárás a veszprémieken. A borús, esős délelőttöt napsütéses, meleg délután követte, így a 26. alkalommal megrendezett Gizella-napok tíz napon át tartó programsorozatának legkiemelkedőbb eseményét, a Gizella-díjak átadását a szabadtéri rendezvényhelyszínen tarthatták meg.
Ahogy minden évben, az összművészeti fesztivált idén is a Gizella-díjak átadása koronázta meg. A Szentháromság téren egybegyűlt ünneplőket, köztük két testvérvárosunk, Tarnów és Passau önkormányzatainak képviselőit Esztergályos Cecília Jászai-díjas színművész köszöntötte. A művésznő pár perces, rövid showműsorral lepte meg a közönséget, profi módon elegyítve a humort, a történeti visszatekintést, Veszprém méltatását és a költészetet. A fesztivált egy olyan eseményként jellemezte, ahol a múlt és a jelen kézen fogva jár, mégpedig egy olyan bájos, könnyed városban, ahová nem vendégségbe járnak a múzsák.
Ezt követően Porga Gyula polgármester adta át az idei Gizella-díjakat. Elsőként Molnár Sándor antikváriusnak, aki a méltatás szerint az Utas és holdvilág Antikváriumban egy olyan közösségi otthont teremtett, ahol kellemes beszélgetések, megnyugtató hangulat várja a veszprémieket és a turistákat is. Közönségtalálkozóira rendszeresen hív meg írókat, színészeket, zenészeket és közéleti szereplőket, gyakran vesz részt jótékony célú akciókban. Másodikként Puskás Péter operatőrt szólították, aki megalakulása óta dolgozik a Veszprém Televíziónál, töretlen szakmai alázattal, elkötelezettséggel és igényességgel. Az országos közszolgálati televízióval való együttműködésnek köszönhetően Veszprém jó hírneve az ő munkássága által is erősödik. A harmadik díjazott Weber János okleveles építészmérnök, akinek munkái a Balaton felvidéken és csaknem az egész megyében fellelhetők, de a legmeghatározóbb tervei Veszprémben valósultak meg. A Védegylet Veszprémért alapító tagjaként szakmai felkészültségére és hiteles emberi helytállására mindig számíthat a város közössége.
Képgalériánk a nap eseményeit örökítette meg. A galéria bármelyik fotóra kattintva kinyílik.