Több mint 500 millió forintot gyűjtött össze nyolc hónap alatt a nemzetközi piacon két vállalkozó szellemű huszonéves egy olyan termékkel, ami előtte nem létezett. Palánki Dávid (21) és Schaffhauser Sámuel (23) startupvállalkozása, a Shrooly otthoni gomba termesztésére alkalmas okoseszközöket fejleszt és gyárt – adta hírül a Forbes magazin.
Hazai startup viszonylatban ez a szokatlanul nagy összeg azt jelzi, hogy jó úton járnak és sokan látnak benne fantáziát. A Forbesból tudjuk azt is, hogy már Will Smith amerikai filmszínész fia is velük gombászik. Az első támogatójuk, úgymond angyalbefektetőjük pedig nem más volt, mint a Magyarországon élő Jared Schrieber vállalkozó, aki arról ismert, hogy menő startupokat indít útnak.
Gomba terem a konyhában
Mint a legtöbb találmány, ez is saját igényből fakad. A fiúk egyszerűen csak szeretik a friss gombás ételeket és elhatározták, hogy városi körülmények között gombát termesztenek. A kezdeti nehézségeken túljutva ma már ott tartanak, hogy 12 fajta gomba termesztését teszi lehetővé a startupvállalkozásuk által kifejlesztett technológia. Köztük van a laskagomba, a közönséges süngomba, shimeji, shiitake és maitake gomba, tuskógomba, enoki gomba (téli fülőke), pecsétviaszgomba, júdásfülgomba, illetve cordycepset gomba (ez egyfajta tömlősgomba).
Startupcégük, a Shrooly komplex megoldást kínál laikus otthoni gombatermesztőknek. A műanyagból készült, okos termesztési egységükben létrehozzák a gomba számára az optimális mikroklímát a megfelelő fény-, levegő- és páramennyiséggel.
A vevőnek csak bele kell töltenie a gép belsejében található minikádba az egyheti termesztéshez szükséges vízmennyiséget. Vágni kell felülre egy x-et a termesztőközeg csomagolására (itt bukkannak majd ki a gombák), majd egy gombnyomásra indul is a termesztés – magyarázták el a Forbes riporterének.
Semmit nem kell állítani, nem kell érteni hozzá. A doboz tetején digitális kijelző található, menüje személyre szabható. Itt látható, mennyi idő van hátra a szüretelésig, hány fok van a dobozban. A gombák fejlődését (az x kivágásától 7–10 nap szükséges a szedésig) a Shrooly mobilappján távolról is nyomon lehet követni. Recepteket kapnak, valamint az ügyfélszolgálatot is innen érik el a legkönnyebben.
Toplistás befektetések
Az otthoni gombatermesztés igénye, mondhatnánk, benne van a levegőben. Egyre többünk fejében fordul meg az önellátásra való berendezkedés B tervként, egészségi, de biztonsági okok miatt is. Ráadásul egyre több a vegán vagy vegetáriánus, aki nem eszik húst, de gombát igen.
Nem csoda, hogy az élelmiszer-előállítást, a mezőgazdaságot és az energetikát javasolja minden ismert szakember befektetésre. A jelenlegi inflációs körülmények között még a keményvalutába menekített pénzek is veszítenek valamennyit az értékükből, a felsorolt szektorokban viszont remélhetőleg megsokszorozódnak.
Ha csak annyit teszünk, hogy átállítjuk háztartásunkat alternatív energiaforrásra, vagy megtermeljük akár másokkal összefogva a zöldség- és gyümölcsszükségletünket, máris jól jártunk – magyarázzák. Az ingatlanbefektetést most több okból sem ajánlják. Egyrészt, mert egekben vannak az árak, másrészt mert nagyon magas a hitelkamat és nagyon megdrágult az építőanyag. A befektetési céllal vett ingatlan hasznosítása sem olyan sima ügy ma már, megtapasztalhattuk, milyen az, ha egyik napról a másikra leáll a turizmus. A covid-járvány óta a főleg külföldi turistákat megcélzó Airbnb lakások kiadása sem igazán nyereséges.
Vezető fotó: diningguide.hu