Ezüst hársok, tölgyek és magas kőrisek alatt, halálának 10. évfordulóján a Harmadik Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád emlékét idézték veszprémi civilek az egykori Püspökkertben vagy – ahogy ma inkább ismerik – a Színházkertben. Az Elnökök Ligete név meghonosodásához az elmúlt negyedszázad még rövidnek bizonyult.
Göncz Árpád piros kannájával locsolta azokat a facsemetéket 2000 áprilisának végén, amelyek mára kellemes árnyat adó, dús lombkoronát növesztettek. Tizenkét európai államfő találkozott a királyok és a királynék városában. Göncz Árpád úgy vélte, együttműködésüket és a jövőbe vetett hitüket a faültetésnél jobban semmi sem szimbolizálhatná a könyvtárt és a színházat, a tudás és a művészet helyszínét összekötő ligetnél.
A civilek azt az embert idézték meg, aki köztársasági elnöki székfoglalójában a szabad gondolat és a szabad szó, a szabad hazában szabad hit elvét hirdette meg. Annak a jövőnek a megvalósítását, amelyet a győztes és győzelme teljében eltaposott magyar forradalom, 1848 jobbágyfelszabadító és az 1956-os munkásfelszabadító forradalma jelöl, azt a demokráciát, amelynek megvalósításával még adós a magyar történelem. „Ha szolgálni kívánok valakit, akkor azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket. Nem félek a vitáktól, mert vitában érlelődik az igazság. Mindig is bíztam és bízom az igazság erejében.”
Elsőként Szelle Dávid színész-rendező méltatta, akit gyermekkorában egyszerűen Árpi bácsiként, a nemzet nagypapájaként nevezett, s akit felnőttként a tisztesség szinomimájával azonosít. Példáját hiányolja a hétköznapok során, de a politikai életből is.
Abonyi János rektor Göncz Árpád 1995-ben elhangzott frankfurti köszöntőjét idézte: „A szavak tömege oldja ki manapság a döbbenetünket azzal, hogy napi hír szintjére szállítja le ezrek halálát, menekülését, igazol öngyilkos és esztelen háborúkat, mészárlásokat, tünteti fel természetesnek az emberiség ellen elkövetett legtermészetellenesebb bűnöket is. De lévén író és politikus vagyok, minden kételyem hátterében ott él az a tétova hit, hogy VAN hiteles szavam, jogom VAN élni vele, sőt köteles vagyok élni vele.”
Abbéli örömének adott hangot Wéber László György – anno a veszprémi értéktár részének javasolta az Elnökök Ligetét –, hogy lassan kezdik „belakni” azt a veszprémi polgárok, de még számtalan ötlet vár megvalósításra, például a civil piknik az Európa-napon, Európa májusfájának állítása a Gizella Napok nyitányaként, zászlóerdő a testvérvárosok ösvényével. A javaslatokról a Veszprém Kukac is hírt adott.
Szintén az embert emelte ki megemlékezésében Demel Eszter karnagy. Jóval elnökké kinevezése előtt ismerte Göncz Kinga édesapját és édesanyját művészetszerető párként. Felelevenítette, hogy a rendszerváltás után, amikor két kisgyerek dalban mesélte el a köztársasági elnöknek, milyen jövőt biztosítson nekik, az teljesen meghatotta „Árpádot” – ahogy Demel Eszter emlegette őt.
Oravetz Dániel a művészek érzékenységével az ifjúság tapasztalatait foglalta össze, amikor az emberre emlékezett, olyan emberre, akinek nevét csupa nagybetűvel kellene írni. Sajnálja, hogy ma a politikában nem talál példaadó személyiséget, akiről ezt nyugodtan állíthatná.
Praznovszky Mihály irodalomtörténész az iszkázi Nagy László múzeum és alkotóház vendégeként emlékezett az íróra, aki politikus korában védnöke lett a ház felújításának.
Zongor Gábor, aki cikluson át volt a megyei közgyűlés elnöke, a szabad, erős egyéniséget emelte ki. Göncz Árpádtól igencsak nehéz gazdasági és politikai viszonyok között azt tanulta, az ember miképp lehet autonóm.
Vándorfiné Fülöp Mária pedagógus hasonlóképp az erőt emelte ki, amelyet az ország első embere sugárzott. Vezetése idején a polgárok biztonságban érezték magukat. Emberségből, tisztességből példát adott, nemcsak az országnak.
A veleszületett optimizmusra hivatkozott Gulyás András, a köztársasági elnök volt külpolitikai főtanácsadója, a róla elnevezett alapítvány elnöke. Kedves pillanatokat osztott meg barátja hitvallásával együtt: „Erkölcsi és politikai késztetést éreztem, hogy »plebejus« államfő legyek, aki a magyar politikai élet színpadára képes visszahozni a mosolyt – mert anélkül nemcsak politizálni, hanem élni sem lehet…”.
Dióssy László húsz éven át volt Veszprém polgármestere, gyakran találkozott „hivatalból” is Göncz Árpáddal. Legelőször abban az időben, amikor még egyikük sem ült „magas” székben.
A megemlékezők mondatait az egyik szervező, a CivilGang aktivistája, Krámer György kötötte egybe. A másik szervező a Világos Veszprémért Mozgalom nevében Wéber László György volt.
A meghitt perceket követően a polgárok nem széledtek szét, örültek egymásnak, jót beszélgettek.
A krónikás a történetet objektív mérésekkel támasztja alá: hozzá hasonló népszerűséggel Magyarország egyetlen politikusa sem bírt. 1991 után Göncz Árpád bizalmi indexe sohasem süllyedt 70 pont alá, sőt olykor 80 fölött állt. Oka valószínűleg nem csak az, hogy mindkét ciklusában kiállt a liberális és demokratikus értékek mellett, feltehetően azért is, mert a legmagasabb állami méltóság birtokosaként is meg tudott maradni a köz emberének.
Vezető képünk a veszprémi Elnökök Ligetében tartott megemlékezésen készült
