Az első volt, aki betért a Szokoly antikváriumból Utas és holdvilág Antikváriummá vált üzletbe. Csak látásból ismertem. Megállt az idegen nyelvű könyvek polca előtt püspöklila dzsekijében, aztán fejét csóválva cüccögetni kezdett: Micsoda kavalkádja ez az indogermán nyelveknek! Hallgattam csak, közben alig vártam, hogy végre elmenjen és ne jöjjön többé!
De jött, mert a KÖNYV volt a mindene. Beletúrt a „kavalkádba”, és mindig talált valami érdekeset, amiről aztán rögtön kiselőadást is tartott.
Lassan megbékéltünk egymással. Olyannyira, hogy elvállalta a Széki Patka–Botár est moderálását, ami az antikvárium első rendezvénye volt – kirobbanó sikerrel. Innentől, ezen felbuzdulva jött a többi est. Neveket most nem szeretnék írni, csak két adalékot: Spirónak volt Veszprémben egy rossz emlékű estje, és megfogadta, többé ide nem jön! Aztán, nagy nehezen kötélnek állt, és eljött. Az est végén azt mondta Zolinak: Köszönöm! Visszaadtátok Veszprém becsületét! És Nádasdy Ádám bejegyzése a vendégkönyvben Brassaihoz: Köszönöm! Isten bizony, sokat tanultam itt!
Minden, általa vezetett est előtt toporgott, pedig csináltunk együtt vagy százötvenet, hogy ezt, meg azt ki kell még vennie a könyvtárból, mert az nem lehet, hogy felkészületlen legyen!
Az évek alatt barátok lettünk. Zárkózottsága oldódott, megnyílt, és megosztotta velem legbensőbb titkait. Tanúja voltam nagy szerelmének, boldognak induló új házasságának, ami alig egy hónapig tartott…
Külön fotelje van az Utasban. Egyszer valaki bele akart ülni, mire Géczi János rámordult: Az a Brassai helye!
Az emléked, a fotelod örökké megmarad, Tanár Úr…
Molnár Sándor
[stextbox id=”grey”]Kovács Gábor Zoltántól – akit legtöbben Brassai tanár úrként ismertek –, a Lovassy László Gimnázium nyugalmazott magyar-történelem-francia szakos tanárától december 8-án 11 órakor a dózsavárosi temető ravatalozójában búcsúznak kollégái, tanítványai, barátai, tisztelői.[/stextbox]
