Hiányozni fog a veszprémi belvárosból egy kifogástalanul öltözött vékony úr, aki visszafogott mosollyal köszöntött mindenkit. Elhunyt Bakody József, a színház Chaplinje, ahogy színésztársa, Latinovits Zoltán jellemezte.

A Petőfi Színház örökös tagja 1962-ben lépett először a veszprémi deszkákra. Az akkori igazgató tehetségkutatót hirdetett, amire a pápai születésű cingár ifjú éppen csak beesett, de egyáltalán nem készült fel. Így tehetségét nem is vehették észre, viszont addig érvelt a titkárságon, hogy neki csakis a teátrumban a helye, mígnem elérte, hogy ösztöndíjat kapjon. Ezek után hatévtizedes pályafutása alatt soha többé nem engedte meg magának, hogy előzetes tudás nélkül lépjen színpadra.

Novemberben volt 61 éve, hogy megkapta első szerepét, a Vidékiek című darabban egy pincért alakított. Onnantól Bakody József az epizódszerepek sokaságát játszotta. Teljesen mindegy volt, klasszikus, például Shakespeare, Brecht vagy kortárs színmű mint Csurka István Eredeti helyszín komédiája, sorra bizonyította, néhány szóból vagy kevés jelenetből miképp mutathatók meg emberi sorsok. Szinte egyetlen általa alakított szereplő nevére sem emlékszünk, kivéve Keszeg Andrásra A makrancos hölgyből, de soha nem ismételte önmagát, mindig tudott hozzátenni a figurához valami újat, valami egyedit legyen az operett vagy gyermekmese. Ezért is hasonlíthatta Latinovits Zoltán a zseniális angol filmszínészhez, Chaplinhez.

Színésztársa 1972-ben dolgozott először vele, amikor Németh Lászó Győzelmét rendezte. Bakody Józsefre bízta Sánta professzor vejének, Bart főorvosnak megformálását. Latinovits a munka során összekovácsolta a darab szerepelőit. Bakody csöndesen figyelte a folyamatot, nagyszerű alakítást nyújtott. Tudta, de nem zavarta, hogy a kritikákban rendre csak a színpadon voltak még említése jutott neki. Még abban az évben Illyés Különc c. drámájában az arisztokratát és a parasztot alakították. Szerepük szerint is egymást erősítették a színpadon, ahogy az életben is. Évtizedekkel később sem állt be a hangosok táborába, akik utólag látványosan adták elő, hogy ők akkor már megmondták, Latinovits a legnagyobb művész. Miközben ő bírta az általa legkiválóbbnak tartott társa barátságát.

Bakody József visszafogott volt és szerény. Beérte a neki szánt szerepekkel, sosem taposott értük.

1990-ig játszott Veszprémben, majd egy igazgatóváltást követően csöndesen elszerződött, tíz évre az egri Gárdonyi Géza Színház művésze lett. Ezután négy évet Székesfehérváron töltött. A 2000-es években egy-egy szerepet újra eljátszott Veszprémben. Utoljára a Liliomban az öreg rendőr szerepébe bújt. S valóban igaza volt Latinovitsnak, a színház Chaplinjét láthattuk benne. A csetlő-botló kisembert, aki mindig a jóra törekszik.

A színházról azt mondják, percnyi műfaj. A színészeket elnyeli az emlékezet. Tegyünk róla, hogy az epizodistákról se feledkezzünk meg, mert ők a színház alapjai. Nélkülük nincs játék.

Bakody József, a kifogástalanul öltözött vékony úr, mostantól nem köszönt bennünket Veszprém belvárosában, de alakja, alakításai kísérnek bennünket.

Fotó: Petőfi Színház archív